DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Hírösszefoglaló

Edzések, fejlesztések, pletykák – pénteki F1-es hírek és sztorik

Látványos nyitány az F1-es Osztrák Nagydíj hétvégéjén: fejlesztések, erőviszonyok, a figyelem középpontjába kerülő feszült Verstappen – és egy pálya, mely valahogy megnőtt. Pénteki hírek.

A McLaren az élen az első nap után

A szabadedzésekkel kezdődtek meg az akciók az F1-es Osztrák Nagydíjon, s az első edzésen Russell ott folytatta, ahol Kanadában abbahagyta, hiszen az élen zárt. Verstappen és Piastri fért még be a top háromba, viszont nem kezdett jól a Ferrari.

piastri-spielberg



A folytatás sem alakult igazán fényesen a vörösök számára, a McLaren viszont elégedett lehetett: a második szabadedzés derekáig kellett várni arra, hogy a wokingiak igazán megmutassák erejüket, de amikor feltették a lágy gumikeveréket egy időmérős körre, akkor lelépték a mezőnyt. Az edzések összefoglalója és végeredménye a linkekre kattintva olvasható.

Hat csapat hozott fejlesztést Spielbergbe

Hat istálló, köztük a négy élcsapat hozott fejlesztéseket az F1-es Osztrák Nagydíjra, derült ki az FIA által a versenyhétvége kezdetén szokás szerint kiadott dokumentumból. A Williams, a Haas, az Alpine és az Aston Martin nem jelentett be új elemeket, a többiek fejlesztéseit pedig az ide kattintva elérhető cikkben összegeztük.

Verstappen jövője újra a középpontban

Ismét Max Verstappen jövője körül forog az F1-es paddock figyelme: a holland nem erősítette meg, hogy 2026-ban is a Red Bull versenyzője lesz, miközben Toto Wolff és George Russell sem tagadják, hogy a Mercedesnél számításba veszik őt. A csapatfőnök ugyan támogatja jelenlegi pilótáit, de elismerte: zajlanak egyeztetések a jövőről. A nyilatkozatok ide kattintva olvashatóak.

Valahogy nyolc méterrel megnőtt a Red Bull Ring

Miközben az F1-es Osztrák Nagydíjnak otthont adó pálya nem változott, az FIA legfrissebb mérései szerint a Red Bull Ring hivatalosan nyolc méterrel hosszabb, mint tavaly. Az újonnan közzétett hivatalos dokumentum alapján a pálya immár 4,326 kilométeres, szemben a korábbi 4,318 kilométerrel. A különbség okára nincs egyértelmű magyarázat, de a lehetséges tényezők között szerepel a természetes földmozgás és a korábbi kanyar-kiszélesítések hatása is.

Verstappen kiakadt: Inkább már nem is mondok semmit

Még a szokásosnál is szűkszavúbb volt a versenymérnökét átmenetileg, egy futamra elveszítő Max Verstappen az F1-es Osztrák Nagydíj előtti FIA-sajtótájékoztatón. A Red Bull pilótája, aki köztudottan nem fél kritikus lenni a Nemzetközi Automobil Szövetséggel szemben, minden, az FIA-t érintő kérdésre rövid, semmitmondó válaszokat adott: „Nem fogom ezt kommentálni. Nem kockáztathatok meg még egy büntetőpontot” – mondta a holland, aki azt sem vette jó néven, hogy ismét arról kérdezték, miképp áll hozzá a versenyhétvégéhez most, hogy egy büntetőpontra került az egyfutamos eltiltástól.

verstappen-spielberg

„Most viccelsz, ugye? Ez valami csapda? Minden alkalommal ezt a kérdést kapom, minden hétvégén. Nincs mit mondanom” – reagált Verstappen, aki arról is beszélt, hogy nem biztos benne, hogy a fejlesztésekkel utol tudják érni a McLarent, sőt egy vicces jelenetbe is belekeveredett a sajtótájékoztató kezdetén – erről ide kattintva olvashattok!

Folyamatosan változnak majd az F1-es irányelvek

Tegnap az FIA először hozta nyilvánosságra azokat az útmutatókat, amelyek alapján az F1-es sportfelügyelők a versenyhelyzeteket értelmezik és a büntetéseket kiszabják. A dokumentumok azonban nem minősülnek hivatalos szabályzatnak – Garry Connelly, a sportfelügyelői testület vezetője szerint ezek „élő dokumentumok”, amelyek folyamatosan frissülnek, és csak segédletként szolgálnak a következetes ítéletekhez.

fia-f1-flag

A szakember azt is elmondta, hogy a javasolt büntetések gyakran egy tartományon belül mozognak, és az enyhítő vagy súlyosbító körülményeket is figyelembe veszik. Rendkívüli esetekben még a javasolt intervallumon kívüli döntés is születhet. A versenyzési normák dokumentuma azért született meg, mert a 2021-es szezon több vitatott döntése után a pilóták egyértelműbb irányelveket kértek. Connelly szerint az irat nemcsak a szakmának, hanem a közönségnek is segít jobban megérteni a stewardok döntéseit.

Leclerc nem rajong a 2026-os szabályokért

Charles Leclerc számára csalódást jelent a 2026-os szabályrendszer szerint épített autó, véli a monacói a jövő évi Ferrari-modell szimulátorban történő tesztelése alapján. A nyolcszoros nagydíjgyőztes úgy fogalmaz, az autó vezetése kihívás lesz, de nem élvezetes – különösen a stratégia alapvető elemévé váló energiamenedzsmenttel nincs kibékülve.

hamilton-spielberg

Ami a Ferrari új fejlesztéseit illeti, ezzel kapcsolatban Charles Leclerc és Lewis Hamilton is óvatosan fogalmaztak: a Scuderia pilótái nem várnak hatalmas változást, minimális előrelépésre számítanak. A nyilatkozat ide kattintva olvasható részletesebben.

Marko vitatta Horner szavait a ’26-os motorról

Sajtóhírek szerint Christian Horner nincs teljesen megelégedve azzal, ahogyan a Red Bull 2026-os saját gyártású motorjának fejlesztése halad. A RacingNews365 szaklap szerint a bikások csapatfőnöke korábban arról beszélt, hogy nem számíthatnak arra, hogy az ő erőforrásuk lesz a legjobb a következő szezontól kezdődő új korszakban. A csapat főtanácsadója most ezen hírekre reagált: „Meglepődtem, amikor ezt olvastam. A belső körökben másképp beszél. A terveink szerint állunk a motorral, és szerintünk jelenleg nincs jelentős hátrányunk” – mondta az OE24 osztrák oldalnak Helmut Marko.

Antonelli: Nem egy 18 éves srác életét élem

Letudta utolsó iskolai vizsgáit a Mercedes 18 éves F1-es pilótája, Andrea Kimi Antonelli. A fiatal olasz így már teljesen a száguldó cirkuszra koncentrálhat, többé nem kell a pályáról rögtön iskolába repülnie. A Mercedes-versenyző elmondása szerint rendkívül nehéz volt tanulmányait összeegyeztetni a versenyzéssel, de megérte végigküzdeni az elmúlt időszakot.

F2, F3: Újonc és Red Bull-junior a pole-ban

A regnáló F3-as bajnok, Leonardo Fornaroli szerezte meg a Formula–2 pole-pozícióját Spielbergben. Az olasz versenyző egy kiélezett kvalifikáció végén bizonyult a leggyorsabbnak, egy hajszálnyival megelőzve Victor Martins és az összetettbeli második Richard Verschoor rutinos párosát. Egyébként sokáig Verschoor tűnt a favoritnak, utolsó gyorskörébe azonban többször is belehibázott, így be kellett érnie a harmadik hellyel.

A Formula–3 időmérőjén fontos pole-pozíciót szerzett a Red Bull-junior Nikola Tsolov: a bolgár fiatal remek teljesítményt nyújtva bizonyult a mezőny leggyorsabbjának pénteken, több mint másfél tizedmásodperccel futott jobb időt a második helyen záró Brad Benavidesnél – ez pedig ebben a szériában jelentős különbségnek számít.

MotoGP: Hatalmas bukások és Quartararo-elsőség pénteken Assenben

Óriási balesetek tarkították a Holland TT pénteki edzéseit a MotoGP-ben. A délelőtti gyakorláson Marc Marquez ducatis karrierje talán legnagyobb esését jegyezte – igaz, végül így is ő zárta a legjobb köridővel az FP1-et. Videók, részletek és eredmény itt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: