DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Formula+

Mit tudtunk meg az F1-es Szingapúri Nagydíjon?

Öt dolog, amit érdemes rögzíteni a hétvégi F1-es nagydíjat követően: McLaren, Russell, Red Bull/Verstappen, Ferrari és Colapinto a célkeresztben.


 

Piastri kezdi unni – mi lesz most?

A hétvége egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy Oscar Piastri kezdi elveszíteni a hidegvérét a házon belüli világbajnoki harcban.  Az ausztrál vb-éllovas egy gyengébb és egy mélypontot jelentő hétvége után felállt és válaszolt Lando Norrisnak, gyorsabb volt a szabadedzéseken, legyőzte az időmérőn, mégis bosszúsan mehetett haza. Norris a rajtnál kellően agresszív volt és némi koccanás árán, de megelőzte riválisát, aminek köszönhetően előtte ért célba és három pontot hozott rajta ahelyett, hogy Piastri növelte volna az előnyét újabb hárommal.



 

Maga a jelenet önmagában a „semmi” kategória lehetne, ha a McLaren nem akarna egész évben mindent mesterkélten, eltartott hüvelykujjal kiegyensúlyozni a két versenyző között, „add vissza a pozíciót”, „ezt szabad, ezt nem szabad” módon, de ezeket az elveket hétvégéről hétvégére kicsit hajlítgatja – és bár mindegyik eset megindokolható, de az összkép mégis az, hogy a legtöbb esetben inkább Norris jön ki jobban a belső szabályértelmezésekből. Piastri dühe érthető – ő úgy gondolta, hogy ilyet nem szabad, de kiderült, hogy mégis. Az előnye még mindig 22 pont, azt bizonyította, hogy Baku után azonnal újra ott volt a szeren, de ez a jelenet és a McLaren viselkedése (az sem volt szerencsés, hogy őt kihagyták a dobogós ünneplésből, még ha azért nem is elsősorban a csapat a fő felelős, de azért…) meggyőzhette arról, hogy vége a mosolygós vállveregetés időszakának.



 

Russell megnehezíti Wolff dolgát

George Russell amúgy is parádés szezont teljesít a Mercedes vezéreként, de ezen a hétvégén újra extrát nyújtott: elvitte a pole-t, simán nyerte a futamot, elképesztő hatékonysággal dolgozott megint, ahogy az egész szezon során. Mészáros Sándor kollégánk írt arról, hogy Russell nem fogadta el a Mercedes eddigi szerződéshosszabbítási ajánlatait, egy ilyen hétvége komoly pluszt jelenthet számára a tárgyalások során a fizetést és az egyéb kiegészítéseket, igényeket tekintve is – ugyanakkor én a magam részéről még mindig azt gondolom, hogy az ütőkártya még mindig inkább a csapatnál van.

f1-russell-verstappen-piastri



 

Mégpedig az, hogy az az ülés értékesnek számít jelenleg, sorban állhatnak érte a jó versenyzők, akik a megfelelő támogatással ki tudják hozni a csomagból, ami benne van – míg Russell bármennyire is kiemelkedő jelenleg (Verstappen mellett talán a legjobb pilóta idén), de nem tud topautóba ülni, ha távoznia kell innen. Ezzel együtt ha valaki elégtételt érezhet most, az Russell…



 

A Red Bull „valós”

Nemcsak Monzában és Bakuban, vagyis a két kis leszorítóerős pályán volt versenyképes a Red Bull, hanem Szingapúrban is, egy teljesen más jellegű helyszínen, teljesen más csomaggal, teljesen más beállításokkal, ráadásul ott, ahol szinte soha nem volt igazán erős az energiaitalos gárda. Max Vertappen sajnálhatja Russell és a Mercedes bombaformáját, mert ha a brit nincs és esetleg sikerül nyernie a hollandnak, akkor tényleg becsengethetett volna ebbe a vb-harcba, legalább „ijesztés” szintjén – így azért még mindig nagy a hátránya, fogynak a hétvégék, az esély nem annyira realisztikus.

Ugyanakkor a nyári szünet óta két győzelem és két második hely a mérlege – Laurent Mekies tényleg jó irányba terelte ezt a csapatot, márpedig ha megfelelő környezetben megfelelő autót kap, akkor Verstappen előtt nincs lehetetlen…



 

A Ferrarit nézni fájdalmas

A nyári szünetben arról beszéltünk, hogy a Ferrari előrelépett és a McLaren mögötti második hely az olaszoké az erősorrendben – ott volt Charles Leclerc pole-ja a Hungaroringen, és egyébként is kifejezetten jó tempóra voltak képesek. Azóta viszont a tömény iszonyat az, amit hoznak, négy hétvégéből nulla dobogó, Leclerc 22, Hamilton pedig 16 pontot szerzett, ami ott helyezkedik el a mezőnyben, hogy Antonelli 22, Hadjar 17, Albon és Sainz 16-16, Alonso, Lawson és Tsunoda 10-10-10 egységet gyűjtött ugyanennyi idő alatt – miközben a riválisok közül Russell 65-öt.

Ezen a hétvégén sem volt semmi közük az élmezőnyhöz, betonbiztos negyedik erőként funkcionálnak, fékhibáik is voltak mindkét autón, és már az egyautós Red Bull is csak nyolc pontra van tőlük a tabellán – fájdalmas az a szenvedés, amit bemutatnak hétvégéről hétvégére, Szingapúr pedig semmilyen változást nem hozott ebben. 



 

Figyeljünk oda Colapintóra

Az utóbbi öt időmérőből negyedszer győzte le egy körön házon belül Pierre Gasly Franco Colapinto – nyáron még egyértelműnek tűnt, hogy nincs, nem lehet maradása az F1-ben az argentinnak, azóta azonban váratlan formajavulást mutat be. Hogy ebben mekkora szerepet játszik az, hogy Gasly hátradőlt az új szerződésével a zsebében, és annak, hogy Colapinto közben egyszerűen több időt töltött el az autóval és a csapattal és ettől gyorsult, azt kívülről lehetetlen megítélni, de tény, hogy az utóbbi hetekben egyáltalán nem beszélhetünk arról, hogy „mit keres ott.”

Ezt pedig Flavio Briatore és Steve Nielsen is észrevette az Alpine-nál, ők is beszéltek arról, hogy igen, Colapinto javul – ami biztató lehet a pilóta jövőjére nézve. Meglátjuk, de az Alpine-nál sok pozitívumról nem lehet beszélni, sorozatban ötödik hétvégéjüket hozták le pont nélkül, miközben ugyanezen időszakban mindenki más szerzett legalább kétszer…



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: