DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
Formula+

Magyarázat: Mit csinál az FIA a McLarennel?

A teszteken megfelel a szárny, de mégis szabálytalan? Eddig jó volt, most, hogy már alig fogják használni, mégis módosítani kell? A McLaren-ügy magyarázata.

Egyelőre a mai napon tetőzik a McLaren szárnybotránya: az FIA ugyan szabályosnak minősítette a wokingiak hátsó szárnyát, de arra kérte a csapatot, hogy mégis módosítson rajta. A furcsa ellentmondást az okozza, hogy az FIA tesztjein megfelel az alkatrész, nem hajlik többet, mint amennyit szabad, viszont a pályán másképp viselkedik, és ez a lényeg: az FIA azt nem szeretné engedni, hogy az elemek máshogy mozogjanak a pályán, mint a teszteken.

Ez az elhajlás kulcsfontosságú az egyenesekben a légellenállás miatt, de legalább ilyen fontos hatással bír a versenyeken a gumikezelésre is, hiszen így nagyobb leszorítóerővel mehetnek a McLaren autói, és sokkal inkább megvan az egyensúly a gyors, valamint a lassú kanyarok között, hiszen a szárny „állítódik” a tempótól függően.

GP2416_140143SB1_6461_resize



A McLarennel kapcsolatban hetek, sőt hónapok óta tartja magát a feltételezés, hogy trükközik a szárnyakkal, eleinte az első került a figyelem középpontjába, a Red Bull már júliusban nyíltan beszélt arról, hogy az a megoldás nem lehet szabályos.

A bakui futam után azonban a hátsó szárnyról készült videófelvételek már tényleg felkavarták a port – a versenyt követően, majd a Szingapúri Nagydíj sajtónapján is arról beszéltek a riválisok, hogy az autó nem szabályos, Sergio Perez konkrétan úgy fogalmazott, hogy az az autó „egyértelműen” illegális.

 

Hogyan lehet szabályos, de szabálytalan is?

Egy dolgot fontos rögzíteni: a McLaren első és hátsó szárnya is folyamatosan megfelel az FIA terheléses vizsgálatain, átmegy a statikus teszteken, szabálytalanságról tehát nem lehet beszélni, mert ahogy az FIA vizsgálja az alkatrészeket, úgy tökéletesek a megoldások.

Viszont a szövetség már régen kiküldött egy technikai direktívát a csapatoknak, amely kimondja, hogy bár egy bizonyos fokig nyilván elhajolhatnak a szárnyelemek a levegő miatt, de az FIA nem tekinti természetesnek azokat az alkatrészeket, amelyeket szándékosan úgy terveztek, hogy meghatározott módon változtassák az alakjukat.

A TD34-ben az FIA kijelenti, hogy nem tartja szabályosnak az olyan konstrukciókat, „amelyek szerkezeti jellemzőit másodlagos paraméterekkel úgy változtatják meg, hogy (a pályán való futás közben) az FIA ellenőrzései során más elhajlási jellemzőket produkálnak, mint álló helyzetben. Másodlagos paraméterek lehetnek például a hőmérséklet, az aerodinamikai terhelés stb.”.

GP2416_141820SB1_3454_resize

Tehát szabályos a szárny, de mégsem az – a teszteken megfelel, viszont a pályán mégis túl sokat deformálódik. Ez szürke zónának tűnhet, amit nehéz bizonyítani és így büntetni is, de Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke szerint van erre egy világos, fekete-fehéren meghatározott számadat, hogy mennyit hajolhat a hátsó szárny.

Vasseur szerint egyébként ez a különbség az első szárnyhoz képest, mert ott nincs egyértelműen megfogalmazva ez, csak annyi, hogy nem lehet szándékosan deformálódó elemet készíteni – de a szándékot elég nehéz megfogni és bizonyítani.

Ezzel együtt a Red Bullnál egyébként biztosak benne, hogy az első szárny is szabálytalan – erre Christian Horner és Max Verstappen is egyértelmű utalást tett, dr. Helmut Marko pedig ki is mondta, hogy most, hogy a hátsó szárny kapcsán megszületett a helyes ítélet, folytathatják az elsővel.

 

Mivel védekezik a McLaren?

A wokingiak azt mondják, ami a részükről elhangozhat: az FIA tesztjein szabályos a megoldás, tehát nincs itt semmi látnivaló.

Rob Marshall technikai igazgató is kimondta, hogy folyamatosan kommunikálnak a szövetséggel, és minden esetben megfeleltek az előírásoknak. Ugyanezt mondta Zak Brown vezérigazgató, illetve a két pilóta, Lando Norris és Oscar Piastri is – mindannyian dicsérték a csapatot azért, hogy a szabályok keretein belül megoldást találtak és kreatív módon ilyen jó autót készítettek.

Az FIA ennek ellenére megfogalmazott kéréséről viszont egy hivatalos közleményben azt mondták, hogy nem a szövetség kérte a módosítást, hanem ők maguk ajánlották fel, hogy változtatnak rajta – egyúttal utalást tettek rá, hogy ideje lenne mások szárnyait is megvizsgálni.

GP2416_165601SMG_9042_resize

Ezt egyébként a pilóták már korábban is mondták: szerintük csak azért kerültek a figyelem középpontjába, mert átvették a vezetést a konstruktőri tabellán, egyébként mások is ugyanígy dolgoznak, ugyanilyen megoldásokat alkalmaznak.

Norris úgy fogalmazott, hogy tudják, hogy a riválisok pontosan ugyanígy feszegetik a határokat és mindent kihasználnak, amit csak tudnak, ez egy ilyen verseny, úgyhogy büszke a csapatára.

 

Most akkor visszaesik a McLaren?

Aligha, ugyanis a szárny a fő feladatát már ellátta: hozta a szükséges pontokat Monzában és Bakuban, ott volt igazán nagy jelentősége a megoldásnak.

Illetve azt is fontos hangsúlyozni, hogy a szárny maga szabályos, a csapatnak arról kell gondoskodnia az FIA kérésére, hogy ne legyenek ekkora kilengések, ne hajoljon ennyit az elem – de ilyen terhelésnek talán csak Las Vegasban lesz kitéve az autó idén, máshol már nem, a többi pályán aligha ez a konstrukció lesz fent az MCL38-ason.

GP2416_141310SMG_9249_resize

A riválisok éppen ezért dühösek: szóltak már korábban is, az FIA mégis ragaszkodott ahhoz, hogy mivel a teszteken átmegy a szárny, így a McLaren használhatta és kiemelkedő eredményeket érhetett el vele Monzában, illetve Bakuban.

Majd most, utólag mégis úgy értékeli a szövetség, hogy módosítani kell a megoldáson – de már csak azt követően, hogy például Oscar Piastri jó eséllyel csak emiatt tudott Charles Leclerc előtt maradni Bakuban.

A történetnek még aligha van vége…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: