DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

Le Mans 24: Kezdődik!

Órákon belül elrajtol a világ legnagyobb autóversenyének 92. kiadása a legendás La Sarthe versenypályán – élő közvetítésünk előtt lássuk dióhéjban a lényeget még egyszer.

A 2024-es Le Mans-i 24 órás ma délután 16 órakor veszi kezdetét, a Formula.hu pedig szokás szerint a teljes versenyt élő szöveges közvetítéssel követi végig, ráadásul idén egy helyszíni tudósítónk is szállítja majd az érdekességeket olvasóinknak. Utolsó beharangozónkban összefoglaljuk a lényeget, ami a 24 óra követéséhez szükséges lehet.

De mielőtt belekezdenénk, szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe Pitwall Talk című műsorunk legújabb epizódját, melyben az idei 24 órásról beszélgettünk:

Szabályok

Egy ennyire komplex versenyen természetesen rengeteg szabály merül fel, itt most meg sem próbáljuk ezeket összefoglalni, csakis a legfontosabbakat emeljük ki az „újonc nézők” kedvéért. Három versenyző alkot egy csapatot, akik a kerékcserék és tankolások során cserélhetnek helyet. Biztonsági okokból egy pilóta legfeljebb négy órát vezethet egyhuzamban, összességében pedig tizennégy órát.

cadillac3-lm24



A kerékcserék és a tankolások során a bokszban egyszerre csak meghatározott számú szerelő dolgozhat az autókon, azaz a komolyabb szerelésekhez be kell tolni azt a garázsba.

Balesetek és egyéb veszélyhelyzet esetén különböző szintű figyelmeztetésekkel és megszakításokkal lehet számolni. A legegyszerűbb természetesen a más autósportokból is jól ismert sárga zászló, ezt követi a lassú zóna, mely a pálya egy szakaszára 80 kilométer per órás sebességkorlátozást léptet életbe.

A következő szint az egész pályás sárga zászló (FCY), amely az F1-ben használt VSC-hez hasonló módon a teljes pályára sebességkorlátozást léptet életbe. A safety cart viszont csak akkor vetik be, ha nagy szükség van rá, ugyanis az újraindítási procedúra sokkal bonyolultabb, mint más sorozatokban, és akár 15-20 percet is igénybe vehet, mire a mezőny elrendeződik az újraindításhoz. Piros zászlós megszakításra még nem volt példa a verseny történetében.

Kategóriák

A Le Mans-i mezőny három kategóriára oszlik, s amellett, hogy a végén összetett győztest hirdetnek (mely 99,9 százalék valószínűséggel a csúcskategóriából, a Hypercarból kerül ki), az egyes kategóriák végeredményét külön-külön értékelik.

hy A Hypercar mezőnyét az LMH és az LMDh géposztályba tartozó egységek együtt alkotják, előbbibe tartozik a három Ferrari, a két Toyota, a két Peugeot és az egy szem Isotta Fraschniki, míg utóbbi géposztályban hat Porsche, három Cadillac, valamint két-két Alpine, BMW és Lamborghini található. A két géposztály között csupán technikai jellegű a különbség, a versenyben együtt értékelik őket.

p2 A világbajnokságról idénre száműzött LMP2 mezőnyét 16 egység alkotja, közülük 14-en az európai ELMS-ből, ketten pedig az IMSA-sorozatból érkeztek. A kisebbik prototípus kategóriában minden csapat Oreca–Gibson autókkal indul, s közülük nyolcan a Pro-Am különértékelésben is részt vesznek, amelyben azok a csapatok szerepelhetnek, akik legalább egy bronz besorolású (ld. lentebb) versenyzőt indítanak az egységben, egy ezüst besorolásút pedig mindenkinek indítania kell.

lmgt3 Az LMGTE kategória tavalyi búcsúja után az LMGT3 lett a 24 órás (és a világbajnokság) új GT-kategóriája, s ezekben az egységekben kötelező egy bronz, és egy másik ezüst vagy bronz besorolású versenyzőt indítani, azaz a versenyzőhármasoknak csak egy tagja választható meg szabadon. A világbajnokság 18 tagú mezőnye Le Mans-ra öt további autóval egészült ki, így öt Ferrari, három McLaren, három Ford, valamint két-két Aston Martin, BMW, Lamborghini, Lexus, Corvette és Porsche lesz majd a mezőnyben.

irondames-lm24

 

Versenyzői besorolások

A szakág sajátossága, hogy versenyzőkez elért eredményeik és életkoruk alapján különböző minősítésekkel látják el. Mint fentebb olvasható, az LMP2-ben és az LMGT3-ban kötelező alacsonyabb besorolású pilótákat is alkalmazni, a Hypercar mezőnyben viszont bronz kategóriás pilótának nincs helye.

A részletes kritériumok ismertetésétől ezúttal tekintsünk el, úgy lehet összegezni a kategóriákat, hogy a platinába a nemzetközileg ismert profik, az aranyba a nemzetközi vagy országos sorozatban induló, amatőr vagy profi, de komolyabb eredményekkel rendelkező, az ezüstbe a sikeres amatőr, a bronzba pedig a különösebb eredményekkel nem rendelkező, de a versenyzésre alkalmasnak talált amatőrök tartoznak. Emellett az életkor előrehaladtával, egyre lejjebb csúsznak a kategóriákban a versenyzők.

toyota-lm24

A verseny legnagyobb sztárjai természetesen a platina kategóriába tartoznak, az arany besorolásúak között van például Norman Nato, Habsburg Ferdinánd vagy épp Yifei Ye, az ezüstben találhatjuk (egyelőre) Valentino Rossit, míg a bronz besorolású pilóták között csak a megszállott endurance-rajongók bukkanhatnak ismert nevekre – mint például Ben Keatingére vagy Sarah Bovyéra.

Azokban a kategóriákban, ahol kötelező alacsonyabb besorolású versenyzőt alkalmazni, ahhoz, hogy érvényes legyen egy csapat eredménye, a bronz, illetve ezüst licensszel bíró versenyzőnek kötelező legalább 6 órát az autóban tölteni.

Olvasnivaló

Élő közvetítésünk kezdetéig örömmel ajánlunk egy-két írást olvasóink figyelmébe: a verseny rajtsorrendje ide kattintva érhető el, a mezőny legizgalmasabb tagjairól itt található egy kis összegzés, a Le Mans történéről itt olvasható egy rövid összefoglaló, aki pedig szeretne egy nagyon menő spotter guide-ot használni a verseny követéséhez, azt itt találja meg.

És ne feledjétek: fél négy körül megkezdjük 24 órás élő szöveges közvetítésünket!

lemans-lead

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: