Lewis Hamilton sokkszerű Ferrarihoz igazolása megrengette az F1 világát, a lépéssel kapcsolatban pedig a Formula.hu szerkesztői is leírták a véleményüket. Íme a mi gondolataink a témában.
Mészáros Sándor
Az évek során sok nagy sztorit láttam kibontakozni, nem ritkán egészen közelről figyelve a dolgok alakulását, de szerintem ekkora atombombával még nem volt dolgom. A hatása szerintem nemcsak megközelíti, hanem felül is múlhatja Nico Rosberg váratlan visszavonulását, vagy a 2021-es Abu Dhabi események vérforraló hatását.
Azt gondolom, hogy a Mercedes hihetetlenül sokat veszít a márka ikonjának távozásával, a Ferrari erősíti a mítoszt, amely szerint egyetlen versenyző sem tud nemet mondani nekik, míg az ügy legnagyobb nyertese az én olvasatomban minden kétséget kizáróan az F1. A bejelentés rövid távon palástolja azt a finoman szólva is rút döntést, hogy nemet mondtak az Andrettinek, hosszabb távot pedig újra csúcsra járathatja a sportág iránti érdeklődést, hiszen mindenki látni akarja majd, hogy Hamilton mire megy az utolsó Mercedes-idényében és az aztán a Ferrarinál.
Hogy jól döntött-e a brit? Az idő majd megmutatja, de bennem még élénken él annak az időszaknak az emléke, amikor elhagyta a McLarent a Mercedesért. A fél világ kiröhögte, az együttműködés eredménye pedig ismert. A vörösöknek szerintem egyébként pont egy olyan karakterre van szüksége, mint ő, szóval akár még jól is elsülhet. Bízom abban is, hogy végre egyszer valahol Carlos Sainz is megkapja azt a lehetőséget, ami a teljesítménye alapján járna neki.
Balogh Tamás
Nemcsak elsőre, de másodjára, harmadjára, sőt sokadjára is hihetetlennek tűnik, hogy tényleg bekövetkezik ez az átigazolás. És nemcsak azért, mert Lewis Hamiltonnak szerződése volt elvileg 2025-re is a Mercedesszel (még ha csak opciósan is, mint kiderült). Nem azért, mert még néhány hónapja is arról beszélt, hogy neki a Mercedes a családja, velük közösen szeretné megszerezni a hőn áhított nyolcadik vb-címet.
Hanem azért, mert nem igazán látok értelmes okot Hamilton szempontjából a váltásra. A Ferrari és a Mercedes jelenleg ugyanazt a kategóriát képviseli az F1-ben: ők az üldözőboly a Red Bull mögött, ők a legesélyesebbek arra, hogy esetleg elkapják az energiaitalosok, akár még a 2026-ban érkező új szabályok előtt. Az puszta találgatás jelen pillanatban, hogy melyikük járhat nagyobb valószínűséggel sikerrel.
Ellenben a Mercedes Hamiltonnak tényleg a családja, ahol komfortosan érezheti (érezhetné) magát, amely nem elhanyagolható szempont eredményesség szempontjából sem. A Ferrarihoz újonnan érkezve akkor is idő kellene a beilleszkedéshez, ha egy ilyen rutinos és versenyképes pilótáról van szó, mint Hamilton.
A hétszeres világbajnok szempontjából tényleg egyetlen értelmezhető motivációt látok: hogy az ikonikus vörös színekben szeretné megszerezni azt a bizonyos nyolcadik vb-címet, ezzel tényleg teljessé téve a karrierjét és megszilárdítva a helyét minden idők legjobbjai között. Ha 40-en túl az ő vezetésével jutna vissza az F1 csúcsára a Scuderia másfél, de lassan már inkább két évtizedes ínség után, azzal tényleg olyat érhet el, amit korábban senki.
Létezik, hogy ekkora ereje van az Ágaskodó Paripák hívó szavának, hogy még Hamiltont is sikerül elcsábítaniuk az „otthonából”? Úgy tűnik… De még így is váratlan, hogy ennyi idő után, ennyire a pályafutása végén szánja el magát a váltásra – igaz, alighanem ez az utolsó pont, amikor még reális esélye van arra, hogy egy új projektet tényleg sikerre vigyen. Elképesztő fordulat ez a fejlemény – és még csak február legelején járunk!
Gellérfi Gergő
Jelen pillanatban lehetetlen megmondani, hogy Hamiltonnak nagyobb esélye lesz-e a Ferrarival megszerezni a hőn áhított nyolcadik címet 2026-ban (mert előtte aligha lenne bárhol), egy dolog viszont biztos: a marketinget, az érdeklődést, a hírverést tekintve ez az átigazolás kőkemény mélyütést visz be a Red Bullnak és Max Verstappennek.
Minden jel arra mutat ugyan, hogy 2024-ben a negyedik, jövőre pedig az ötödik vb-címét fogja megnyerni a holland klasszis, de a sikerei iránt tanúsított érdeklődés szignifikánsan csökkenni fog – aminek jelei már tavaly is érződtek, ha végiggondoljuk, mennyit látszott a közvetítésekben az újabb és újabb győzelmek felé tartó 1-es rajtszámú Red Bull.
A következő két év ugyanis Lewis Hamiltonról fog szólni: 2024-ben következik az utolsó tánc, minden idők legeredményesebb versenyző–csapat párosa még egyszer utoljára a pályán, 2025-ben pedig minden idők legeredményesebb versenyzője minden idők legeredményesebb csapata színeiben – olyan figyelmet fog kapni a hétszeres világbajnok a sajtó és a szurkolók részéről egyaránt, amilyet ez a sportág még nem látott.
És eközben Verstappen nyugodtan galoppozhat a negyedik, az ötödik vb-cím, a hatvanadik, hetvenedik, nyolcvanadik futamgyőzelem felé, Hamiltonnak elég csak a pályára gördülni ahhoz, hogy a világ figyelme rá szegeződjön.
Persze, lehet azzal érvelni, hogy ezzel Hamilton veszteséget is szenved, hogy olyan mélyen beágyazódott a Mercedesbe, hogy élete végéig ő lehetne Mr. Mercedes, és ezt eldobja magától. Csakhogy ő aligha erre vágyik: ő Sir (vagy Amerikában inkább Mr.) Hamilton akar lenni, a saját brandjét pedig az F1-en belül ezzel az egy lépéssel építheti tovább.
És azt se feledjük, hogy szurkolói valószínűleg sokkal inkább Hamilton-szurkolók, mint Mercedes-szurkolók, ebben a sportágban csak egy csapat van, amelyhez a rajongók erősebben kötődnek, mint az istálló versenyzőihez – így lehet egyesíteni két óriási tábort, a tifosit és a TeamLH44-et. Ami még úgyis bőven megéri, ha lesz némi lemorzsolódás a Ferrari-rajongók részéről.
Ha pedig sikeres is lesz, az csak hab a tortán. Hiszen mi szólhatna nagyobbat annál, hogy megszerzi a nyolcadik világbajnoki címet, és ezzel átírja Schumacher rekordját? Az, ha mindezt a Ferrari színeiben teszi meg, és ezzel megszakítja a vörösök közel két évtizedes sikertelenségi sorozatát.
És hacsak valami csoda nem történik, és a Ferrari nem gurít ki idén az aszfaltra egy világbajnok autót, azzal sem lehet majd vádolni, hogy beleült a készbe, ő is hozzáteheti a magáét ahhoz, hogy 2026-ban sikeres legyen a csapat – ahogy azt tette a Mercedesszel, ahová szintén egy nagy szabályváltozás előtti évben érkezett meg.
Apropó, Mercedes: ne legyen kétségünk afelől, hogy kommunikáció szintjén úgy fogják kimozogni ezt a történetet, hogy jól jöjjenek ki belőle. Nem akartak annak útjába állni, hogy az a versenyző, akinek annyi mindent köszönhetnek, megvalósítsa az egyetlen, máig beteljesületlen álmát, hogy a Ferrari versenyzője legyen. Sőt, még támogatják is ebben, minden jót kívánnak neki, tárt karokkal várják vissza – és mindenki képzeljen még ide néhány jól hangzó frázist.
Addig pedig, hölgyeim és uraim: következik Lewis Hamilton és a Mercedes utolsó tánca. Csak itt, csak most, csak önöknek.
Gobodics Tamás
Michael Schumacher visszatérésével és Nico Rosberg visszavonulásával szabad egy lapon emlegetni azt, hogy Lewis Hamilton a Ferrarihoz igazol – hasonló súlyú, és hasonlóan a semmiből jött ez, mint az említettek.
Az teljesen egyértelmű, hogy a hír bombaként robbant, és olyan hatása is lesz a következő időszakban. Az F1 jól jár vele egyrészt azért, mert alaposan felveri az érdeklődést mindez, hiszen a történelem legsikeresebb pilótája csatlakozik a történelem legsikeresebb, legnépszerűbb csapatához, másrészt pedig azért is, mert éppen tegnap öntött magára jelentős savat a sportág az Andretti elutasításával – de azt a sztori már csak a második helyre jó, és már-már jelentéktelennek tűnik Hamilton átigazolása mellett.
A Ferrari szempontjából értem az ötletet, a korábbi pletykákat, megkereséseket is érteni véltem: óriási fogás a 2007 (konstruktőrként pedig 2008) óta világbajnoki cím nélküli Scuderiának, hogy korunk legsikeresebb versenyzője érzi úgy, hogy ezért a projektért elhagyja sikercsapatát, az őt legendává emelő, halhatatlanná tevő Mercedest. Hamilton tudása, tapasztalata az egység kialakításában, a szervezet motiválásában, a hit visszaadásában, és az autó fejlesztésében is óriási segítség lehet, nem mellesleg PR-szempontból is azonnali „kifizetést” ígér. Egy dolgot nem értek benne teljesen, mégpedig Charles Leclerc szerepét, hiszen a monacói kimondva-kimondatlanul a Ferrari hercege és vb-jelöltje, akinek a kedvéért háttérbe szorították Sebastian Vettelt, majd Carlos Sainzot is – hogyan illik ebbe a képbe az, hogy a nyakára hozzák a mezőny egyik „legsúlyosabb” versenyzőjét?
Hamilton szempontjából nagyobb a rizikó: jövőre már 40 éves lesz. Ennyi idősen nekivágni egy ekkora projektnek, felvállalni azt, hogy 12 szezon után elhagyja az őt óvó, féltő, mindentől védő Mercedest – ez nem kis bátorságra és önbizalomra vall. A lépése sokkoló, de ha a motivációja ilyen magas, akkor érthető, amennyiben az első szimulátoros próbálkozások során az derült ki számára, hogy a W15-ös sem a megfelelő irány, és úgy érzi, hogy eljött az idő valami mást kipróbálni, és hogy a megtörhetetlennek tűnő szerelem mégis megtört a Mercedesszel. A Ferrari nyer az üzlettel, de ha jól végiggondolom, Hamilton is nyerHET. Nem biztos, de nyerhet. Ha nem az derül ki, hogy a Mercedes közege nélkül bizonytalanabbá válik.
Aki viszont biztosan veszít, az a Mercedes: az Ineosnak, a szponzoroknak, magának a gyártónak és mindenkinek eladni azt, hogy az istálló ikonja és legendája kihátrál a projektből, olyannyira reménytelennek érzi a helyzetet, hogy a tizenöt éve nyeretlen Ferrarit választja helyette, nem lesz könnyű lépés. Vajon ez milyen irányba mozdítja Toto Wolff jövőjét, akár közeli jövőjét? Vajon ezzel megnyílik a lehetőség 2025-re Andrea Kimi Antonelli előtt egy nagycsapatos bemutatkozásra, vagy valaki (Sainz? Albon? Ocon? Alonso?...) kap még egy-két évet George Russell mellett Brackley-ben, és az a valaki jól jár a lépéssel?
Szintén veszíthet vele Leclerc, aki aligha örül egy ekkora formátumú csapattárs érkezésének, aligha ezt szerette volna a következő évekre. Persze ha legyőzi házon belül Hamiltont, azzal karrierje végéig magasra emelheti az értékét.
Aki viszont biztosan nyer vele, az az F1. De nagyon sokat.
Strommer Benjamin
Épp pár napja kérdezték tőlem: át fog-e igazolni még Hamilton a Ferrarihoz, ott befejezni a pályafutását? Kizárt, válaszoltam, ez már nem fog megtörténni. Annyiszor hallottuk ezt a sztorit már évről évre, olvastuk a híreket 75 millió dolláros ajánlatokról, a John Elkannhoz fűződő jó kapcsolatról, hallottuk az olasz sajtó exkluzív értesüléseit, láttuk a photoshopolt vörös overallos képeket – de soha nem lett semmi az egészből, csak egy újabb Mercedes-szerződés, ami lehűtötte a kedélyeket. Nem, mondtam meggyőződéssel: Hamilton 40 évesen már nem megy sehova, a Mercedesnél fogja befejezni a pályafutását.
Hát tessék, ennyire kiszámítható az F1: ki gondolta volna, hogy rögtön a világbajnoki cím után visszavonul Rosberg, hogy 18 évesen a Red Bullba ültetik Verstappent, ő pedig rögtön nyerni fog, hogy a Honda akkor száll ki, amikor végre elkezdett elérni valamit a hibrid érában? (Más kérdés, hogy aztán meg is gondolta magát...) Hamilton is elmondta úton-útfélen, a Mercedes az ő családja, itt, ezek között az emberek között érzi jól magát, ezzel az autóval akar nyerni és innen akar visszavonulni, Wolff szintén hangoztatta, vissza akarják vezetni Hamiltont a győztes útra, egy olyan autót akarnak építeni, amivel megnyerheti a nyolcadik világbajnoki címet.
Nem kétséges, hogy Hamilton még mindig meg akarja nyerni ezt a nyolcadikat – de már nem a Mercedesnél. Ismerve karakterét, biztosan szerepet játszik a döntésében a Ferrari legendás státusza, az a vágy, hogy maradandót alkosson és egy harmadik különböző csapattal szerzett világbajnoki címmel (címekkel) zárja le pályafutását, végrehajtsa, amit pályafutása két nagy ellenfele, Alonso és Vettel nem tudott, megdöntse végleg Schumacher rekordjait.
De ennél földhözragadtabb okok is motiválhatták: egy szemkikerekítő éves fizetés, a világbajnoki években még kétségbevonhatatlan bizalom megingása a Mercedesben, talán az elmúlt két év után talán már nem hiszi el, hogy képesek újra győztes autót építeni, a másik oldalról pedig valamilyen titok, amit a Ferrari megsúghatott terveiből.
Hamilton tud valamit, ami alapján úgy gondolja, a Ferrari többet tud biztosítani, ami a nyolcadik világbajnoki címhez kell, és amiért, dacára a közelmúltbeli statisztikának – a Mercedes tizenöt bajnoki címet nyert azóta, mióta a Ferrari semennyit – megéri otthagyni a biztost, a családot, és előhúzni a semmiből az évtized eddigi F1-es átigazolását, amire velem együtt most nagyon sokan mondják: erre nem számítottam.
