DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. február 26. hétfő
Formula+

Vélemény: Perez már nem Verstappennel harcol

A szezon első négy futamán vb-esélyes volt, a második négy futamán viszont még a dobogóra sem fér fel Sergio Perez a mezőny messze legjobb autójával.

A negyedik versenyhétvégéig, maximum az ötödik közepéig érezhettük úgy, hogy Sergio Perez valóban némi kihívás elé állíthatja idén Max Verstappent: rengetegen szurkoltak a mexikóinak egyszerűen azért, hogy ne fulladjon unalomba a szezon, és ne taroljon le mindent a Verstappen-henger.

Perez valóban felszívta magát: a két pilóta között tavaly fagyossá váló viszont eleinte mintha fel tudta volna használni, tüzet merített belőle, és jól indította a szezont. Bahreinben alig másfél tizedmásodpercet kapott Verstappentől az időmérőn, majd a futamon ugyan csak második lett, de ebben benne volt az elrontott rajtja, amikor Charles Leclerc mögé került.

Dzsiddában összességében messzebb volt a hollandtól, de a szerencse melléállt, amikor a címvédő technikai hibával kiesett az időmérő második szakaszában, majd a futamon remek tempót diktált akkor, amikor felzárkózott mögé a csapattárs. A végén a pluszponton való marakodás jelezte, hogy miről is van szó a felek között, de Perez versenytempója nagyjából elérte Verstappen szintjén, így bizakodva várhatta a folytatást.

f1-perez-redbull



Az első pofon aztán megérkezett már Melbourne-ben, amikor nem bírta el a nyomást: minden szabadedzésen elveszett a középmezőnyben, hibázott is, majd jött az időmérős bakija, amivel utolsóként rajtolhatott.

Ez figyelmeztető jel volt számára, de ebből még visszajött: Bakuban, a legjobb pályáján lehozta az eddigi legjobb hétvégéjét, hiszen a két időmérőn 1-1-re végzett Verstappennel, közben pedig megnyerte a sprintet, majd a nagydíjat is. Így négy hétvége után azt gondolhattuk, hogy ha a holland érezhetően egy kicsit előtte is jár, de némi szerencsével lehet keresnivalója a későbbiekben a mexikóinak.

f1-perez-redbull-baku

A bakui hétvége után még komolyan vehettük Perez mondatait

Majd jött Miami: az első szabadedzésen szenvedett, a második-harmadikon fél-fél másodpercet kapott Verstappentől, majd ugyanez volt a hátránya az időmérő első és második szakaszában is. De itt jött a fent említett szerencse: Verstappen elrontotta az első Q3-as körét, majd a piros zászló miatt nem is tudott még egyet futni, így a semmiből Perez találta magát a pole-ban. Ez az ötödik versenyhétvége közepe – és azóta fordult katasztrófába „Checo” idénye.

A futamon ugyanis Verstappen olyan kegyetlen fölénnyel taposta el a komplett mezőnyt, hogy a kilencedik helyről rajtolva sem lehetett megállítani, Perez olyan hatalmas hátrányban volt a tempó terén csapattársához képest, hogy hiába a pole, végül így is csak második lett – ez már meglehetősen demoralizáló fejlemény volt a szombat este után.

 

Monaco, Spanyolország, Kanada: a totális összeomlás

Ezt pedig egy váratlan szétesés, padlóra kerülés követte. Monacóban túlfeszítette a húrt, hibázott az időmérőn, így az utolsó helyről rajtolt azon a futamon, ahol a rajtpozíció jelent mindent – végül nem szerzett pontot, nullázással hozta magát hatalmas hátrányba. Barcelonában jöhetett volna a válasz, de megint minden edzésen mérhető hátrányban volt, aztán az időmérőt ismét elhibázta: csak a 11. helyet szerezte meg, újfent nem jutott be még csak a Q3-ba sem.

Innen a negyedik helyig jött fel az RB19 erejét kihasználva, de a futam után már a csapat részéről is azokat a nyilatkozatokat hallhattuk, hogy itt a vége, nem kell ezt Pereznek erőltetni, fogadja el a helyzetét, és koncentráljon a saját teljesítményére, ne mindenféle elképzelt vb-hadjáratra.

SI202305280319_hires_jpeg_24bit_rgb_resize

Ezt Kanadában megint nem sikerült megvalósítani: újra elrontotta a trükkös időmérőt, megint lemaradt a Q3-ról, és a futamon is beragadt, nem bírt a Ferrarikkal, nem tudott felzárkózni, így csak hatodik lett.

Ahogy az a Formula.hu grafikáján látszik: három verseny alatt 55 pontot bukott Verstappennel szemben, és amíg a holland minden időmérőt, valamint minden futamot megnyert, addig ő háromszor lemaradt a Q3-ról, illetve még csak dobogóra sem tudott állni.

 

Már a többiekhez képest is elfogyott

A helyzet akkor nagyon érdekes, ha nemcsak Verstappenhez, hanem a többiekhez mérjük Perezt: az RB19 versenyben továbbra is minimum négy tizedmásodperccel gyorsabb bárki másnál, minden helyzetben, minden kanyartípusban jól vezethető és gyors, semmilyen ok nincs arra, hogy miért ne lehetne vele minimum a második helyeket hozni a világbajnok mögött.

Ehhez képest az elmúlt három versenyen gyakorlatilag a „középmezőnybe” süllyedt a mexikói: íme a megszerzett pontszámok Monacóban, Barcelonában és Kanadában úgy, hogy Russell vagy Leclerc is nullázott, nemcsak Perez.

Megszerzett pontok Monaco óta, az utóbbi három futamon

Verstappen 76

Hamilton 46

Alonso 42

Russell 25

Sainz 24

Ocon 23

Perez 21

Leclerc 20

 

A képet egy kicsit árnyalja, ha belevesszük Miamit is, ahol a szerencsés időmérő után hozott egy második helyett – ha ezt a négy futamot nézzük egyben, akkor is extrém a visszaesés. 

Megszerzett pontok Miami óta, az utóbbi négy futamon

Verstappen 97

Alonso 57

Hamilton 54

Perez 39

Russell 37

Sainz 34

Leclerc 26

 

 

Innentől csak kármentés jöhet

Perez nem tehet már mást: a vb-cím elúszott, fejben megsemmisült az utóbbi hetekben, a megítélésén hatalmas csorba esett, és végérvényesen bebizonyította, hogy nem képes csatázni Verstappennel. 

Ezt természetesen pokolian nehéz elfogadni és feldolgozni, de nincs más megoldás: egy pihenő hét után jön az őrült július, ahol öt hét alatt négy futamot és két sprintet rendeznek, ráadásul ezeken a pályákon Verstappen hagyományosan remekel is. Most kell lerendezni azt, hogy nem Verstappen legyőzése, hanem a második hely a cél – ahogy a fentiekből kiderül, ha erőlködik, akkor annak még csúnyább égés lehet a vége, hiszen az Aston Martin és a Mercedes is igyekszik, Fernando Alonso és Lewis Hamilton pedig meg is közelítette már az F1-es pontversenyben.

Ha mostantól stabilizálja magát, hozza a második helyeket, és arra vár, hogy Vertappen néha hibázott vagy peches legyen, akkor még vállalhatóra mentheti az évét, nyerhet futamot, könnyen lehet év végi második, ami a minimum minimuma ezzel az autóval – de ha a jelenlegi negatív spirálban folytatja, akkor védhetetlen lesz a produkciója.

f1-perez-redbull-kanada

A második hely számára a maximum, de rosszabb még lehet
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: