DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula-E

Dráma és bizarr hiba után Wehrlein a Formula-E világbajnoka!

Az elektromos széria történetének egyik legfeszültebb szezonfináléját hozta a második londoni futam: végül a Porsche németje lett a bajnok a Jaguar duója előtt.

Pascal Wehrlein a londoni évadzáró forduló szombati első futamán aratott győzelme után magához ragadta a vezetést a Formula-E világbajnoki összetettjében, de csak három pont volt az előnye Mitch Evans és hét Nick Cassidy előtt. Ez ráadásul a vasárnapi időmérő után még szorosabbá vált, hiszen Cassidy zsebelte be a pole-t és az érte járó három pontot – így négy vb-egységen belül várta a piros lámpák kialvását a három esélyes!

A mindent eldöntő második London ePrix elején Cassidy megőrizte a vezetést a Maximilian Günthert átlépő Jaguar-csapattárs, Evans előtt, akit először meg is kért a csapat, hogy alakítson ki különbséget a vezetőhöz képest, hogy Cassidy „szabadon” felvehesse az első támadó módját.

Később azonban Evans mégis támadásba lendült honfitársa ellen, és át is vette a vezetést, amikor Cassidy másodszor is aktiválta a támadó módot – amely után Wehrlein is elé került. A Porsche németje ráadásul Evans első helyét is fenyegette, mivel jobban állt energiával is, a futam második felében pedig folyamatosan támadta is az új-zélandit.

fe-wehrlein-porsche-london



A végjátékban Cassidy szállt ki először a csatából, Antonio Felix da Costa ugyanis nekikoccant, a vb-aspiráns pedig defektet kapott és ütközött Güntherrel – bár folytatni tudta még a versenyt egy bokszlátogatás után, de később mégis feladta a viadalt.

Az igazi dráma azonban még hátra volt: az élen Oliver Rowland szólt bele a talpon maradt két bajnokesélyes csatájába, amely aztán szürreális módon vett fordulatot és dőlt el. Evans és Wehrlein ugyanis előbb egy safety car-fázis miatt nem tudta aktiválni az utolsó támadó módját, majd a biztonsági autó kiállása után Evans el is vétette a zónát!

Emiatt a jaguaros a következő körben is kénytelen volt kimenni a támadó módért, ezzel viszont Wehrlein megelőzte. Ez pedig azt jelentette, hogy Rowland nyert, Wehrlein pedig a második helyével megnyerte a világbajnokságot! A korábban az F1-et is megjárt német első vb-címét ünnepelte a Porsche színeiben, míg a Jaguar a csapatvilágbajnoki elsőséggel vigasztalódhatott.

A 2. futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Pascal Wehrlein Porsche 1.055
3. Mitch Evans Jaguar 3.782
4. Sébastien Buemi Envision 4.004
5. Antonio Felix da Costa Porsche 4.362
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 4.805
7. Nico Müller Abt 5.202
8. Robin Frijns Envision 5.582
9. Stoffel Vandoorne DS Penske 6.104
10. Lucas di Grassi Abt 6.667
11. Jake Hughes McLaren 7.107
12. Sergio Sette Câmara ERT 7.579
13. Norman Nato Andretti 8.076
14. Dan Ticktum ERT 9.478
15. Sacha Fenestraz Nissan 19.185
16. Nyck de Vries Mahindra 43.480
Kiesett:    
  Nick Cassidy Jaguar  
  Max Günther Maserati  
  Jehan Daruvala Maserati  
  Sam Bird McLaren  
  Edoardo Mortara Mahindra  
  Jake Dennis Andretti  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: