Szombat kora délután rajtolt el a Formula-E első világbajnoki szezonjának utolsó előtti futama, amelynek a berlini Tempelhof repülőtér adott otthont. Az időmérőn a DS Techeetah sajátította ki az első sort, s a Jean-Eric Vergne, Antonio Felix da Costa duó a start után is megőrizték az első két pozíciót, míg mögöttük Lucas di Grassi, Edoardo Mortara és Norman Nato sorakozott.
Az élmezőny viszonylag nyugodtan körözött a futam elején, hátrébb viszont komoly adok-kapok ment: ennek Pascal Wehrlein esett áldozatul, aki Oliver Rowlanddel ért össze, majd esett hátra ennek köszönhetően. A világbajnoki tabella szempontjából ennél is fontosabb volt, hogy az összetettben a verseny előtt harmadik helyen álló Sam Bird kénytelen volt kiállni – a célegyenesben leálló Jaguar miatt ráadásul a safety cart is a pályára küldték.

Az újraindítást követően, a táv felénél változott az élen a sorrend: Da Costa előzte meg saját csapattársát, Vergne-t, s ezzel átvette a vezetést a címvédő. A kétszeres bajnokot ráadásul nem sokkal később a két audis, Di Grassi és a támadó móddal – amelyet ezen a futamon csak egyszer kellett/lehetett aktiválni, ám akkor nyolc percig – érkező René Rast is megelőzte, sőt Mitch Evans is lenyomta. Az Audik aztán lendületből Da Costát is elkapták, így Di Grassi ragadta magához az első pozíciót, Rasttal a sarkában.
Szűk húsz perccel a vége előtt Di Grassi is felvette a támadó módot, így a Rastot idő közben megelőző Mortara és Nato került az élre, azaz ekkor a Venturi Racing pilótái haladtak az első két pozícióban. Mindez azonban ideiglenesnek bizonyult, a brazil a támadó móddal visszavette tőlük a helyezéseket, így újra a korábbi bajnok állt az élen.
Di Grassi és Mortara a hajrában leszakította magáról az üldözőket, közöttük viszont már nem változott a felállás, így a brazil nyerte meg az első berlini futamot. A dobogóra a nagyot hajrázó Mitch Evans állhatott még fel a Jaguarral, megelőzve Natót és Jake Dennist. A DS Techeetah versenyzői csak hatodik és hetedik helyekre tudták váltani az első soros indulást, míg a pontszerzők közé Maximilian Günther, Rast és André Lotterer fért még be. A bajnokságot vezető Nyck de Vries mindössze 22. lett, de így is megőrizte az első helyét az összetettben – viszont még mindig nem kevesebb, mint 14 pilótának maradt esélye a vb-cím megszerzésére a vasárnapi zárás előtt!
Az első berlini futam végeredménye:
| 1. | Lucas di Grassi | Audi | |
| 2. | Edoardo Mortara | Venturi | 0.141 |
| 3. | Mitch Evans | Jaguar | 5.499 |
| 4. | Norman Nato | Venturi | 5.589 |
| 5. | Jake Dennis | BMW | 5.830 |
| 6. | Jean-Éric Vergne | DS Techeetah | 6.411 |
| 7. | A.F.da Costa | DS Techeetah | 6.777 |
| 8. | Max Guenther | BMW | 7.562 |
| 9. | René Rast | Audi | 7.798 |
| 10. | André Lotterer | Porsche | 14.124 |
| 11. | Sébastien Buemi | Nissan | 15.546 |
| 12. | S.Vandoorne | Mercedes | 16.214 |
| 13. | Oliver Rowland | Nissan | 16.814 |
| 14. | Nick Cassidy | Virgin | 16.917 |
| 15. | Robin Frijns | Virgin | 21.278 |
| 16. | Joel Eriksson | Penske/Dragon | 23.666 |
| 17. | Alexander Sims | Mahindra | 29.019 |
| 18. | S.Sette Câmara | Penske/Dragon | 30.962 |
| 19. | Oliver Turvey | NIO | 33.199 |
| 20. | Alex Lynn | Mahindra | 33.438 |
| 21. | Pascal Wehrlein | Porsche | 33.781 |
| 22. | Nyck de Vries | Mercedes | 1 kör |
| Nem értékelték: | |||
| Tom Blomqvist | NIO | ||
| Sam Bird | Jaguar | ||