Jean-Éric Vergne 23 pontos előnyből kezdhette meg a 2017-18-as Formula-E szezonzáró hétvégét New Yorkban, de az időmérőn csak a rajtrács vége jutott neki, szabálytalan autó miatt. Vergne-nek egészen pontosan a túl nagy teljesítmény miatt jutott ez a büntetés osztályrészéül, lényeg a lényeg, a franciánál fennállt a veszélye annak, hogy komolyan megtépázzák addig kényelmes pontelőnyét.
A rajtnál még a pole-ból induló Sébastien Buemi vezetett, Mitch Evans viszont rögtön a verseny elején kiállni kényszerült féltengelytörés miatt. Daniel Abt és Lucas di Grassi sokáig a svájci mögött haladt, azonban igyekeztek mindketten minél hamarabb dűlőre vinni a dolgot, így az ötödik körben mindketten átugrották az ex Red Bull-pilótát.
Annak ellenére, hogy Vergne a 18. helyről volt kénytelen nekivágni a versenynek, 15 kör és Sam Bird megelőzése után már ötödik volt, így hamar visszakerült viszonylag jó helyzetbe a bajnoki cím szempontjából.

Di Grassi az autócserék után megelőzte csapattársát, majd meg sem állt a győzelemig, de Daniel Abt be tudta őt kísérni a második helyen. A dobogóra még Buemi állhatott fel, majd Tom Dillman következett, akinek ezek voltak első pontjai a sorozatban. Vergne ötödik helyével megszerezte a bajnoki címet, ugyanis mivel Sam Bird csak kilencedik lett, hátránya 31 pontra duzzadt, a második futamon pedig futamgyőzelemmel, pole-lal és leggyorsabb körrel is maximum 29-et tudna szerezni.
Az utolsó körökben Alex Lynn jókora csattanása miatt be kellett küldeni a biztonsági autót, de érdemben ez már nem változtatott a végeredményen.
Vergne mögött egyébként a további pontszerző helyeken három németet találtunk Nick Heidfeld, André Lotterer és Maro Engel személyében, az előbb már említett Bird mögött pedig Nico Prost tudott még beférni a top 10-be.
Végeredmény:
| 1 | Lucas di Grassi | Audi | 1h02m30.054s |
| 2 | Daniel Abt | Audi | 0.965s |
| 3 | Sebastien Buemi | e.dams | 2.583s |
| 4 | Tom Dillmann | Venturi | 4.090s |
| 5 | Jean-Eric Vergne | Techeetah | 4.679s |
| 6 | Nick Heidfeld | Mahindra | 5.142s |
| 7 | Andre Lotterer | Techeetah | 5.810s |
| 8 | Maro Engel | Venturi | 6.312s |
| 9 | Sam Bird | Virgin | 6.833s |
| 10 | Nicolas Prost | e.dams | 8.389s |
| 11 | Antonio Felix da Costa | Andretti | 9.114s |
| 12 | Stephane Sarrazin | Andretti | 13.242s |
| 13 | Jerome d'Ambrosio | Dragon | 13.805s |
| 14 | Felix Rosenqvist | Mahindra | 35.452s |
| 15 | Luca Filippi | NIO | 1 kör |
| - | Alex Lynn | Virgin | kiesett |
| - | Jose Maria Lopez | Dragon | kiesett |
| - | Nelson Piquet Jr. | Jaguar | kiesett |
| - | Oliver Turvey | NIO | kiesett |
| - | Mitch Evans | Jaguar | kiesett |