DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
F2/F3

Japán győzelem, Leclerc a dobogón az F2-ben

A juniorszériák főfutamain is a biztonsági autó játszotta a főszerepet, végül mindkét pole-pozícióból rajtoló pilóta győzelmet ünnepelhetett Ausztráliában.

Eseménydús sprintfutamokat produkált a Formula-2 és a Formula-3 első melbourne-i látogatásuk szombatján: az F3-asok versenyén a balesetek, míg az F2-eseknél a késői eső és a csúszós aszfalt szolgáltatták az izgalmakat. A fiatalabbaknál Franco Colapinto leintés utáni kizárását követően Zak O’Sullivan, míg a nagyobbaknál Dennis Hauger ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

Brazil győzelem a balesetekkel tarkított F3-as futamon

A Formula-3 főfutamát az időmérőn remeklő Gabriel Bortoleto várhatta az élről Grégoire Saucy és Gabriele Mini előtt. A brazil nagyszerűen kapta el a rajtot, az élmenők tartották pozícióikat. Rögtön a verseny elején azonban jöhetett is a biztonsági autó, miután két MP Motorsport is a falban végezte: a tegnapi időleges győztes Colapinto egy defekt következtében csapta falnak az autóját, míg Mari Boya nagy tempónál csapódott a falnak, szerencsére sérülés nélkül megúszva az esetet. Egy buta hibának is tanúi lehettünk, Kaylen Frederick a feltorlódott mezőnyben futott rá az előtte haladó autóra és ütötte ki saját magát a versenyből az újraindítás előtt.

Pár kör után lassan már nem meglepő módon újra kigurult a pályára Bernd Mayländer, miután Ido Cohen találta magát a falban egy összeérés után. Az élen Bortoleto és Saucy ezután elhúzott Minitől, a svájci pedig az utolsó körökben megpróbálta ijesztgetni a brazilt, de a tempója nem bizonyult elégnek a győzelemhez. A Trident újonca így Bahrein után Ausztráliában is behúzta a főfutamot, Saucy és Mini pedig meg kellett, hogy elégedjenek a dobogó alsóbb fokaival. A mezőnyből kiemelkedő teljesítményt nyújtott Josep María Martí, aki időmérős törése után húsz helyet javítva az utolsó rajthelyről pontszerző pozícióig tornázta fel magát.

Drámai végjáték, Leclerc először dobogós az F2-ben



Az F2-esek időmérőjén tarolt a Red Bull juniorja, Ayumu Iwasa, aki bő hat tizedes előnnyel verte a mögötte végző ART-párost, Theo Pourchaire-t és Victor Martins-t. A japán a futamon is jól kapta el a rajtot, az élen nem történt változás. Martins kezdte meg a kiállók sorát, majd többen követték is a példáját, hiszen pályára gurult a biztonsági autó: a hazai futamát teljesítő Jack Doohan volt erőszakos Jak Crawford ellen, az amerikai pedig végül a falban végezte. A kiállások során Isack Hadjar a bokszutcában pöckölte meg a kifele tartó Oliver Bearmant, aki így defektet kapott és jöhetett is vissza új abroncsokért, a brit erős pontszerző pozíciót dobott el ezzel.

A kerékcserék után időlegesen Frederik Vesti állt az élre, Iwasa simán visszatért a cserélők sorának élére, Martins pedig veszített pár pozíciót a szerencsétlen időzítésű kerékcseréjével. A japán-francia páros lassan elkezdték áthámozni magukat a kerékcseréjüket még nem teljesítők során, őket Hauger követte teoretikus harmadikként. Néhány körrel a vége előtt Roy Nissany balesete miatt jött a biztonsági autó, az élen autózó Vesti pedig pont erre várt, a dán így a hetedik helyre jött vissza a friss gumikon. A Prema pilótájának azonban csupán három köre maradt a további javításra, mivel Enzo Fittipaldi a biztonsági autó mögött vágta csúnyán a falnak az autót egy rosszul rögzített kerék miatt, így még várni kellett az újraindításra.

Az legvégén jött a dráma az élen: először Hauger és Martins csúsztak ki a harmadik helyért harcolva, Vesti pedig a friss abroncsokon a negyedik helyig jött fel. Végül Iwasa Dzsidda után Melbourne-ben is győzelmet ünnepelhetett és a bajnoki összetett élére állt, Pourchaire nehézkes pár futam után visszatért az élmezőnybe, Arthur Leclerc pedig első dobogós helyezését szerezte meg a Formula-2-ben.

Az F2-es főfutam végeredménye

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Kör   Idő   Hátrány/kiesés oka 
1 11  Ayumu Iwasa DAMS 33 1:00:30.247  
2 Théo Pourchaire ART Grand Prix 33 1:00:31.129 0.882
3 12  Arthur Leclerc DAMS 33 1:00:31.731 1.484
4 Frederik Vesti Prema Racing 33 1:00:32.062 1.815
5 Zane Maloney Rodin Carlin 33 1:00:35.537 5.290
6 Jehan Daruvala MP Motorsport 33 1:00:37.026 6.779
7 22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 33 1:00:37.354 7.107
8 14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 33 1:00:38.011 7.764
9 24  Kush Maini Campos Racing 33 1:00:38.541 8.294
10 23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 33 1:00:41.373 11.126
11 21  Clément Novalak Trident 33 1:00:41.840 11.593
12 17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 33 1:00:44.149 13.902
13 15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 33 1:00:44.523 14.276
14 20  Roman Staněk Trident 33 1:00:46.139 15.892
15 10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 33 1:00:47.684 17.437
16 25  Ralph Boschung Campos Racing 33 1:00:54.286 24.039
17 Ollie Bearman Prema Racing 33 1:00:56.981 26.734
18 Victor Martins ART Grand Prix 33 1:00:57.546 27.299
19 Dennis Hauger MP Motorsport 30 56:03.998 3 kör
             
  Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 26 45:37.317 Kiesett
  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 25 43:32.290 Kiesett
  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 6 9:36.031 Kiesett
 
           
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: