DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Rajt előtti dráma és norvég siker az F2-es sprinten

Már a start előtt elvérzett a bajnokság éllovasa az F2 szombati futamán. A Red Bull-juniorok kettős győzelmet arattak, az F3-ban a Williams akadémistái taroltak.

Balesetek és Williams-dupla az F3-ban

A Formula-3-asok sprintversenyével indult a szombati program a napfényes Albert Parkban. Az egykori F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya fia, Sebastian indulhatott a fordított rajtrácsos viadal éléről, s meg is tartotta a vezetést a kolumbiai, mögötte azonban egyből dráma történt, a második helyért csatázva összeért ugyanis Luke Browning és Oliver Goethe, ami miatt utóbbi bal hátsó defekttel a sóderágyba száguldott – az összetett eddigi második helyezettje számára véget is ért a futam, míg ellenfelét később tíz másodperces büntetéssel sújtották.

f3-melbourne-crash



Jött a biztonsági autó, az újraindítást követően pedig Browning egyből támadta az élen csapattársát. Montoya azonban keményen védekezett, Browning pedig az egyik kísérlete során átugratott a kerékvetőn a 6-os kanyarnál és visszaesett. Így Franco Colapinto vált Montoya üldözőjévé, s ő a következő körben át is vette a vezetést. Eggyel hátrébb közben Caio Collet és Paul Aron ért össze, míg Ido Cohen a falba rakta az autóját a gyors balosban – emiatt ismét beküldték a safety cart. Amely nem sokáig tudta magára hagyni a mezőnyt, néhány körrel később ugyanis a hazai közönség előtt szereplő Tommy Smith csapta oda az autóját a célegyenesre ráfordítóban.

 

Colapintót nem hozták zavarba az újraindítások, mindkétszer nagyon hamar ellépett az üldözőitől, így megérdemelten húzta be idei első győzelmét az argentin – aki. A Williams akadémiája ráadásul kettős diadalt ünnepelhetett, Zak O’Sullivan ugyanis szép manőverrel elment Montoya mellett, aki a dobogót azért megtartotta, F3-as karrierjében először. Mögötte két premás, Aron és Dino Beganovich vívott nagyot, közéjük ezt kihasználva beékelődött Gabriele Mini, míg a bajnokság éllovasa és a holnapra is pole-t szerző Gabriel Bortoleto hetedikként ért célba. A futamot egyébként stílusosan biztonsági autó mögött intették le, köszönhetően Alex Garcia hibájának.

 

Dráma a rajt előtt, norvég siker az F2-ben

A Formula-2-es sprintfutamra az F1-es harmadik szabadedzés után került sor, a start előtt pedig némi eső is esett Melbourne-ben. Az enyhén nedves aszfalt pedig már a kivezető körökön drámát eredményezett: Enzo Fittipaldi és a bajnokságot vezető Ralph Boschung is megforgott és kiesett már a kezdést megelőzően!

 

Az emiatt ötperces csúszással, de már slick gumikon induló versenyen Dennis Haugeré volt a pole-pozíció, s bár Jak Crawford keményen támadta őt az első körben, megőrizte a vezetést a norvég. A pénteki időmérőt megnyerő Ayumu Iwasa viszont már a verseny elején elszállt: nagy elfékezést mutatott be, így kénytelen volt meglátogatni a csapatát a bokszban egy kerékcserére.

Crawford folyamatosan ott loholt Hauger nyomában, előzést azonban a harmadik helyért láthattunk: Arthur Leclerc ment el Kush Maini mellett, aki azonban egy merész manőverrel egyből visszavette a monacóitól a pozíciót. Hátrébb Zane Maloney és Victor Martins is szép csatát vívott, ahogy Frederik Vesti és Oliver Berman is érintett volt egy négyes összecsapásban.

 

Az igazi kavarodást azonban Jack Doohan megforgatása – Juan Manuel Correát meg is szórták tíz másodperces büntetéssel ezért – és lefulladó autója, az emiatt érkező safety car és az idő közben újra megérkező eső idézte elő: többen is kiálltak a bokszba esőgumikért, beleértve Theo Pourchaire-t és Roman Staneket, két körrel később pedig Martins is. Stanek ennek ellenére leszaladt a pályáról, majd amikor már behívták volna a biztonsági autót, Brad Benavides csúszott ki az utolsó kombinációban.

A mezőnyt az utolsó két körre engedték el, s ez idő alatt felszáradt annyira az aszfalt, hogy simán kitartottak a slick abroncsokon lévők. Hauger így megnyerte a sprintfutamot Crawford előtt, azaz Red Bull-juniorok hozták el az első két helyet. Maini jött be a harmadik helyen, ezzel Crawfordhoz hasonlóan első dobogóját gyűjtötte be az újonc a Formula-2-ben, majd érkezett Leclerc, Maloney, Isack Hadjar, Oliver Bearman, Vesti, Roy Nissany és Richard Verschoor az első tízben. Az összetett élmenői közül Boschung, Iwasa és a végén a sóderágyba is kinéző Pourchaire is nullázott, de így is maradtak ők a tabella tetején.

Az F2-es sprintfutam végeredménye:

f2-sprint-aus

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: