DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F2/F3

F2: Pourchaire sima győzelmet aratott Mogyoródon

Théo Pourchaire magabiztos vezetéssel győzött a Hungaroringen, amivel jelentősen csökkentette összetettbeli hátrányát Felipe Drugovich-csal szemben a nyári szünet előtti utolsó versenyen.

Felhős égbolt, ugyanakkor száraz pálya fogadta a Formula-2-es mezőnyt a Hungaroringen a vasárnap délelőtti főfutamon, amelyet a japán Ayumu Iwasa kezdhetett a pole-pozícióból. A DAMS versenyzője némileg beragadt a rajtnál, ezért a második pozícióból elrugaszkodó Marcus Armstrong azonnal bevágott a japán elé, akit az 1-es kanyarban Pourchaire is megelőzött a külső íven. Az első kör végén tehát Armstrong–Pourchaire–Iwasa volt a sorrend az élen.



A tegnapi sprintfutamot megnyerő Jack Doohan már a negyedik körben feladni kényszerült a versenyt egy technikai meghibásodás miatt, míg a hatodik helyen haladó Frederik Vestit öt másodperces büntetéssel sújtották a felügyelők leszorításért. Elsőként a bajnoki éllovas Drugovich állt ki a kötelező kerékcserére, már a nyolcadik körben felkerültek a közepes keverékű Pirellik a brazil autójára. A lágy abroncsok a vártnál rosszabbul bírták a gyűrődést, hiszen a következő körben az élen álló hármas is a bokszba hajtott. A már-már szokásosnak mondható baki ezúttal az élről kiálló Armstrongot sújtotta, akinek lassúra sikerült a cseréje, ezért Pourchaire és Iwasa is megelőzte őt a bokszban. A 11. körben cserélő Enzo Fittipaldinak sikerült ugyan visszatérnie Pourchaire elé a pályára, a hideg gumikon azonban nem tudta megtartani a vezető pozíciót a franciával szemben, néhány kanyarral később pedig már Iwasa kezdte el támadni a Charouz brazil versenyzőjét.

Az élre így a közepes keverékű gumikon rajtoló Vesti–Vips–Hauger hármas állt, Pourchaire ekkor csupán a 11. pozícióban körözött. A 15. kör környékén egyre sötétebb felhők jelentek meg a Hungaroring felett, néhány csapat pedig várható esőre figyelmeztette versenyzőit. Ennek tudatában a közepes gumikon indulók igyekeztek a lehető legkésőbbre időzíteni kiállásukat, hiszen csapadék esetén így azonnal az esőgumikra válthattak volna. A stratégia azonban nem vált be, hiszen az alternatív stratégián lévők a 29. körig megejtették bokszkiállásukat, a várt eső pedig végül nem érkezett meg a mogyoródi aszfaltcsíkra.

Pourchaire ezáltal visszavette a vezető pozíciót, mögötte Fittipaldi és Iwasa érkeztek a dobogós pozíciókban. A sorrend már nem változott az élen a hátralévő kilenc körben, Pourchaire ezzel Imola óta első győzelmét szerezte, összességében pedig harmadszor ünnepelhetett a pódium tetején 2022-ben. A dobogósokat Vesti követte a negyedik helyen, mögötte Vips, Armstrong, Lawson, Verschoor, Drugovich, Sargeant volt a sorrend a pontszerző pozíciókban.

Győzelmével Pourchaire mindössze 21 pontra csökkentette hátrányát Drugovich-csal szemben a bajnoki tabellán a nyári szünet előtt. Az F2-es bajnokság augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik Spában.

A főverseny végeredménye:

Poz. Pilóta Csapat Hátrány
1 Théo Pourchaire ART Grand Prix  
2 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 3.6
3 Ayumu Iwasa DAMS 5.9
4 Frederik Vesti ART Grand Prix 6.7
5 Jüri Vips HitechGP 9.6
6 Marcus Armstrong HitechGP 13.5
7 Liam Lawson Carlin 14.7
8 Richard Verschoor Trident 20.1
9 Felipe Drugovich MP Motorsport 28.6
10 Logan Sargeant Carlin 29.2
11 Jehan Daruvala Prema Powerteam 42.4
12 Clement Novalak MP Motorsport 42.8
13 Cem Bölükbaşi Charouz Racing System 45.7
14 David Beckmann Van Amersfoort Racing 47.4
15 Marino Sato UNI-Virtuosi 47.6
16 Roy Nissany DAMS 48.3
17 Calan Williams Trident 51.2
18 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 56
19 Dennis Hauger Prema Powerteam 1'17.900
20 Olli Caldwell Campos Racing kiesett
21 Roberto Merhi Campos Racing kiesett
22 Jack Doohan UNI-Virtuosi kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: