A belgiumi tragikus baleset túlélője, a láb- és gerincsérüléseket elszenvedett Juan Manuel Correa csapattársa, Callum Ilott első Formula-2-es pole-pozícióját szerezte Olaszországban, a pénteki időmérő edzésen. Ilott a Charouz/Sauber Junior Team egyetlen versenyzője Monzában. A csapat egy autót készít fel a hétvégén, akárcsak az Arden, az elhunyt Anthoine Hubert istállója, valamint a Trident, amelynek a balesetben érintett versenygépét lefoglalta a belga rendőrség.

A csonka, 17 fős mezőny további sorrendje sem a szokásos: a kínai Guanyu Zhou a második, az orosz Nyikita Mazepin a harmadik rajtkockát szerezte. A bajnoki éllovas Nyck de Vries negyedik helyre kvalifikált: az utolsó percben úgy tűnt, a száradó pályán Ilott elé kerülhet, de előbb vezetői hibát követett el, majd ART-je lelassult. Így is üldözői előtt végzett: a tabella második helyezettje, Nicholas Latifi a hetedik, a harmadik Sergio Sette Camara az ötödik helyen zárta az időmérőt a DAMS-szel. Mick Schumacher ezúttal a mezőny közepén végzett, a kilencedik pozícióban.
Az edzésen két versenyző kicsúszott: Nobuharu Matsushita és Tatiana Calderon, az Arden egyetlen pilótája. A japán hibája miatt piros zászló szakította meg a tréninget, amely 10 percre indult újra. A Formula-2 főfutama szombaton 16:45-kor, a fordított rajtrácsos sprintverseny vasárnap 10:50-kor kezdődik.
A Formula-2 időmérőjének eredménye:
| Versenyző | Csapat | Köridő/Hátrány | |
| 1 | C. Ilott | Sauber Junior Team by Charouz | 1:33.887 |
| 2 | G. Zhou | UNI-Virtuosi | 0.143 |
| 3 | N. Mazepin | ART Grand Prix | 0.176 |
| 4 | N. de Vries | ART Grand Prix | 0.269 |
| 5 | S. Sette Câmara | DAMS | 0.385 |
| 6 | N. Matsushita | Carlin | 0.532 |
| 7 | N. Latifi | DAMS | 0.998 |
| 8 | J. King | MP Motorsport | 1.057 |
| 9 | M. Schumacher | PREMA Racing | 1.195 |
| 10 | L. Delétraz | Carlin | 1.214 |
| 11 | S. Gelael | PREMA Racing | 1.261 |
| 12 | G. Alesi | Trident | 1.423 |
| 13 | J. Aitken | Campos Racing | 1.660 |
| 14 | L. Ghiotto | UNI-Virtuosi | 1.754 |
| 15 | M. Sato | Campos Racing | 2.822 |
| 16 | M. Raghunathan | MP Motorsport | 3.140 |
| T. Calderón | BWT Arden | 12.78 |