DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F2/F3

2019-ben női formulaautós széria indul

Az új sorozat neve W Series lesz, a versenyek Európában zajlanak majd, a bekerülésért pedig nem kell fizetni. Olyan nevek álltak a projekt mögé, mint David Coulthard és Adrian Newey.

Kizárólag nőknek szóló formulaautós sorozat indul 2019-ben, számolt be az Autosport szaklap. A végcél, hogy segítsék a Formula-1-be jutni a tehetséges pilótákat. A W Series Formula-3-as Tatuus T-318 autókat használ – halóval felszerelkezve –, összdíjazása másfél millió dollár, melyből félmilliót a széria nyertese kap majd. A W Series jövő májusban indul, hat versennyel Európában. A futamok 30 percesek lesznek, teljes versenynaptár nem ismert, annyit viszont elárultak, hogy zömében híres, F1-et is rendező pályák fognak szerepelni, és Nagy-Britanniában tartanak egy futamot.

A résztvevőknek nem kell fizetniük az ülésért és szponzorokat hozniuk, helyette egy kiválasztási folyamat során töltik meg a 18-20 fős rajtrácsot. A zsűriben széles körben ismert nevek foglalnak helyet: a korábbi F1-es David Coulthard, az egykori F1-es csapatmenedzser Dave Ryan (aki széria versenyigazgatója lesz), valamint a sztártervező Adrian Newey, aki tanácsadói státuszban csatlakozik.



„Mi a W Seriesnél szilárdan hiszünk abban, hogy a női és férfi autóversenyzők egyenlő esélyekkel versenyezhetnek egymás mellett, ha ugyanazokat a lehetőségeket kapják” – magyarázta az új sorozat indítása mögött álló motivációkat Coulthard. „Pillanatnyilag azonban az a tendencia, hogy a női versenyzők elérik az üvegplafont tanulási folyamatuk során a GP3, Formula-3 szintje körül, általában az anyagi háttér, és nem a tehetség hiánya miatt.”

Az ügyvezető igazgató, Catherine Bond Muir nagy jövőt jósol a szériának, ugyanis kijelentette, a „W Series versenyzői globális szupersztárokká válnak, inspiráló szerepmodellekké a nők számára.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: