Maximilian Günther pole-pozícióból kezdte a 21 körös silverstone-i sprintfutamot, miután nyolcadik helyen végzett a főversenyen, és végig vezette a futamot, így a korábbi Formula-3-as ász megszerezte első győzelmét a Formula-2-ben. Fő üldözője a második helyről induló Nyck de Vries volt a futam nagy része során, a holland azonban számtalan pozíciót bukott az utolsó négy körben, végül hetedikként végzett.
George Russell és Lando Norris parádés verseny után végeztek a dobogón: csupán a hetedik és tizedik rajthelyről indultak. A Mercedes kötelékébe tartozó Russell a végén mindössze fél másodperccel ért célba Güntherhez képest. A McLaren-tartalék Norris felzárkózásának több látványos pillanata is akadt. Antonio Fuoco kiszorította őt a pályáról, aztán páros összeért, de az olasz húzta a rövidebbet, falnak ütközött. A harmadik helyért csatázó Artem Markelovot és De Vriest egyszerre előzte meg.
Russell két második helyet szerzett hazai pályán, az elmúlt három versenyhétvégén pedig két első és három második hely a mérlege. Ezzel a teljesítménnyel előnyét a bajnokságban 37 pontra növelte a nemrég még nagyobb esélyesnek tartott Norrisszal szemben.
A silverstone-i 2. futam eredménye:
| Versenyző | Csapat | Idő/hátrány | |
| 1. | Maximilian Gunther | BWT Arden | 37:09.802 |
| 2. | George Russell | ART Grand Prix | 0.521 |
| 3. | Lando Norris | Carlin | 2.505 |
| 4. | Artem Markelov | RUSSIAN TIME | 9.925 |
| 5. | Louis Deletraz | Charouz | 12.005 |
| 6. | Luca Ghiotto | Campos | 13.051 |
| 7. | Nyck de Vries | Prema | 13.930 |
| 8. | Alexander Albon | DAMS | 14.007 |
| 9. | Ralph Boschung | MP Motorsport | 14.685 |
| 10. | Roberto Merhi | MP Motorsport | 16.488 |
| 11. | Tadasuke Makino | RUSSIAN TIME | 19.633 |
| 12. | Jack Aitken | ART Grand Prix | 23.653 |
| 13. | Arjun Maini | Trident | 24.041 |
| 14. | Santino Ferrucci | Trident | 27.719 |
| 15. | Roy Nissany | Campos | 32.166 |
| 16. | Sean Gelael | Prema | 33.319 |
| 17. | Nicholas Latifi | DAMS | 34.043 |
| 18. | Sergio Sette Camara | Carlin | 47.913 |
| - | Antonio Fuoco | Charouz | kiesett |
| - | Nirei Fukuzumi | BWT Arden | nem indult |