DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

F1 hírek

A riválisok szerint Wolff ötlete halott

Van, aki egyetért az alap koncepcióval, de nem hiszi, hogy meg is lehet valósítani azt, amit a Mercedes vezére említett - valószínűleg nem ez lesz a megoldás a tehetségek helyzetét illetően.

részletek

McLaren: Eszméletlenül gyenge az autó

Nem kicsi a baj a wokingi alakulatnál: az MCL33-as messze nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, mivel az utóbbi időben szinte az összes rivális a csapat elé lépett. Brown elemezte a helyzetet.

részletek

Red Bull: Nem tudjuk megismételni Monacót

Szingapúr karakterisztikája leginkább Monte-Carlóhoz hasonlítható, márpedig ott eddigi legjobb nagydíját teljesítette a Red Bull. Ricciardo és Verstappen kételkednek az újrajátszásban.

részletek

Raikkönen halmozta a rekordokat Monzában

Régen szólt már egy futam olyannyira Kimi Raikkönenről, mint a legutóbbi Olasz Nagydíj - a finn remeklése a pályán és a számok világában is meglátszott. A Ferrari ehhez képest nem lehetett olyan büszke az eredményeire.

részletek

Sainz és Verstappen nem ellenségek

Bár évek óta az a hír járja, hogy a két fiatal titán viszonya egyáltalán nem felhőtlen, sőt, a holland fúrhatta meg Sainz érkezését a Red Bullhoz. A spanyol szerint azonban sokkal jobb a kapcsolat.

részletek

Gasly különleges felkészülése

A Toro Rosso tehetséges ifjonca még soha nem versenyzett Szingapúrban korábban, így elhatározta, a lehető legjobban felkészíti magát az ott várható, nehezen elviselhető körülményekre.

részletek

Sainz: Jövőre erős lehet a Renault-motor

A McLarenhez igazoló Carlos Sainz bízik abban, hogy a Renault olyan erőforrással áll elő a jövő évben, ami partiban lesz a Mercedesszel és a Ferrarival. Az Olasz Nagydíjon látott próba biztató.

részletek

Todt: Marchionnéval sokat veszített az F1

Hatalmas sokk érte a Ferrarit, hiszen elnökét veszítette el július 25-én. Jean Todt utolsó közös vacsorájukat idézte fel, amikor a Formula-1 jobbá tételéről diskuráltak az olasszal és Chase Carey-vel.

részletek

Haas: A Renault lassabb, így panaszkodik

Az amerikai istállót kizárták az Olasz Nagydíjról szabálytalan padlólemez miatt, amire a francia gárda hívta fel az FIA figyelmét. Günther Steiner mondta el véleményét az elmúlt napok eseményeiről.

részletek

Az európai szezon nyertesei és vesztesei

Spanyolországban kezdődött és Olaszországban ért véget a kilenc futamot számláló európai körutazás a Formula-1 mezőnye számára. De kik jöttek ki jól és kik rosszul az elmúlt időszakból?

részletek

Brown: Alonso jó példa a fejlődésünkre

A McLaren vezérigazgatója szerint Fernando Alonso azért érzi remekül magát a csapatban, mert az utóbbi tíz évben ezen a téren sokat fejlődtek. Nagy kár, hogy ez a teljesítményben nem jelenik meg.

részletek

Komoly mérföldkő előtt áll Nico Hülkenberg

Nem tartozik már a fiatal titánok közé Nico Hülkenberg, bár még nem is aggastyán. Jövő hétvégén nagy jubileumhoz érkezik, Szingapúrban pályafutása 150. versenyén fog indulni a német pilóta.

részletek