Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 21. hétfő
F1

Sainz: Nem másoljuk a Red Bullt

Nemrég olyan feltételezések kaptak szárnyra, hogy a McLaren aerodinamikailag igyekszik a lehető leginkább lemásolni az energiaitalos istálló idei remekművét, ám a spanyol pilóta ezt tagadja.

2018 sem a McLaren istállóról szólt, illetve egyáltalán nem olyan értelemben, ahogy azt a gárda egy évvel ezelőtt tervezte. 2017 végén ugyanis a karosszéria tekintetében kifejezetten jónak tűnt a wokingi versenygép, ezért a Hondáról Renault-ra váltást úgy élték meg, hogy idén bizonyára legalább a dobogós helyekért is harcban lehetnek.

Ehhez képest egészen ellentétes pályát írt le az istálló. Egy önbizalomnövelő ötödik helyezéssel kezdték az évet Fernando Alonso révén, utána viszont már csak lefelé vezetett az út és a második félévben ennek a közelébe sem kerültek. Mivel ugyanezzel az erőforrással a Red Bull négy versenyt megnyert (és még több is lehetett volna), egyértelművé vált, hogy az MCL33 aerodinamikailag teljesen elhibázott konstrukció.

A vezetőség már elismerte azt is, hogy nem néhány hónap lesz kimászni a gödörből, ráadásul a Honda-motorral szerelt Toro Rosso az évad hajrájában láthatóan eléjük került. Olyan feltételezések láttak napvilágot nemrég, hogy a McLaren igyekszik a lehető legpontosabban lemásolni a Red Bull karosszériáját az előrelépés érdekében. Carlos Sainz szerint azonban ez így egyáltalán nem igaz.

Bőven lesz dolga a McLarennek, mire túljut a krízisen

„Nagyon egyszerű lenne azt mondani, hogy a csapat egy az egyben lemásolja a Red Bull sasszéját. Biztos vagyok benne, hogy az összes másik istállótól szereztünk néhány ötletet, amiket megvizsgáltunk, de ez a Formula-1-ben és az összes olyan kategóriában is így zajlik, ahol eddig versenyeztem” – nyilatkozta Carlos Sainz a foxsports.com számára.

Arról is pletykáltak, hogy a Renault megtartja legjobb, legerősebb motorjait saját gyári gárdája számára, a többi partner ezeket csak később kaphatja meg. Sainz ebben sem ért egyet.

„A motor ugyanaz, amikor teszteltem az autót, ezzel szembesültem, ezt bizonyíthatom, hogy pontosan ugyanolyan volt, mint a gyáriaké. Ezért ez a része nem zavar. Meggyőződésem, hogy a Renault ugyanazt a fegyvert biztosítja nekem a McLarennél is, amit a saját gyári alakulatánál használ. Nem aggódom a jövő év miatt, hogy ne lenne birtokunkban a megfelelő felszerelés” – reagált a felvetésre Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?