„Nagyon fontos” Fernando Alonso F1-es jövője szempontjából az Aston Martin Magyar Nagydíjra ütemezett fejlesztési csomagja – ismerte el Adrian Newey. Szerinte a spanyol elkötelezett a projekt iránt, de látni akarja a fejlődést a csapattól.
Alonso a múlt hétvégi spielbergi forduló csütörtöki sajtónapján kisebb hűségesküt tett az Aston Martin irányába: bár az előző hetekben szóba hozták az Alpine-hoz való visszatéréssel is, de a 44 éves pilóta kijelentette, hogy a versenyzői karrierjén túl is a silverstone-i gárda kötelékeiben képzeli el magát.

Igaz, azt ugyanakkor egyelőre nem erősítette meg, hogy 2027-ben is láthatjuk a Formula-1-es mezőnyben, erről a nyári szünet környékén fog dönteni. Ez pedig időben egybeesik azzal, hogy az Aston épp a Magyar Nagydíjon tervezi bevetni azokat az újításokat, amelytől azt várják, hogy jelentős előrelépést érjenek el az eddigi borzalmas szenvedésük után.
Az egybeesés pedig nem véletlen, Newey az Aston honlapján megjelent interjúban elárulta, hogy a hungaroringi fejlesztési csomag kiemelt jelentőséggel fog bírni Alonso döntése szempontjából:
„Nagyon fontos. Fernando igazán várja ezt a fejlesztés, és ha jól teljesít, akkor reméljek, egy újabb szezonig a volán mögött láthatjuk őt” – fogalmazott a csapatvezető. „Tekintettel a tapasztalatára, az autóérzékére, a fejlesztésekkel kapcsolatos útmutatási képességére, óriási értéket képvisel.”
„De egyértelmű, kézzelfogható fejlődést akar látni. Ha meg tudjuk mutatni, hogy határozottan a megfelelő irányba haladunk, akkor teljes mértékben elkötelezett, hogy a volán mögé üljön” – nyilatkozta Newey.