Alig hirdették ki, hogy sikerrel járt az Alpine felülvizsgálati kérelme és Pierre Gasly visszakapja a büntetésekkel elvett monacói dobogóját, a McLaren és a Red Bull is jelezte, hogy élhet a fellebbezési jogával az ítélet kapcsán.
Mint arról írtunk, Gasly azok után kapta vissza a dobogóját, hogy az Alpine-nak sikerült új, releváns és jelentős bizonyítékokkal prezentálnia azt, hogy számottevő eltérés volt a bokszutcai sebesség méréséhez használt meghatározott távolság és a pilóták által ténylegesen megtett táv között.
Magyarán: a versenyzők a bokszbejárat levágásával rövidebb utat tettek meg, ezért a mérési szakaszon nagyobbnak tűnt az átlagsebességük, mint amilyen tempóval valójában haladtak a bokszutcában.

Az FIA felügyelői ezért törölték a francia pilóta mindkét öt másodperces időbüntetését, amelyet eredetileg utólag adtak hozzá a versenyidejéhez, így a hetedik pozícióból visszakerült a pályán megszerzett harmadik helyre.
Úgy fest azonban, még nincs vége ezzel az ügynek, két kárvallott csapat ugyanis jelezte a fellebbezési szándékát a döntés ellen. A McLarenről és a Red Bullról van szó, amelyeket egyaránt negatívan érint Gasly visszakapott dobogója, hiszen ezzel megfosztották Isack Hadjart a pódiumtól, de Oscar Piastri is hátrébb csúszott a negyedikről az ötödik helyre.
A McLaren egyébként a minapi meghallgatáson is részt vett, hiszen nem csak az eredménylista miatt, hanem azért is érdekeltek voltak, mert Piastri is kapott gyorshajtásért büntetést a Monacói Nagydíjon – csak a többséggel ellentétben azt már a futamon letöltötte, így azt visszavonni már nem lehet.
A wokingiak természetesen amellett érveltek, hogy nincs szükség az eredmény megváltoztatására, hiszen előzetesen is tudni lehet, hogy elképzelhetők eltérések a bokszutcai sebességmérésben, ráadásul Monacóban erre külön fel is hívták a csapatok figyelmét.
A fentiektől függetlenül nem biztos még, hogy a McLaren és a Red Bull valóban fellebbezni is fog, egyelőre csak a szándékukat jelezték, ami azzal jár, hogy most van 96 órájuk, azaz négy napjuk kitalálni, hogy mi legyen a következő lépésük.