Több kisebb sportszabály-változtatásra is sor került a február 27-én közzétett friss szabálykönyvben: ennek értelmében idén 12 helyett immár 13 percesek lesznek az időmérők utolsó fázisai, miközben eltörölték a tavaly megbukott két kerékcserés „Monaco-szabályt”.
Kezdjük a kvalifikációkkal! Az már a Cadillac érkezésével eldőlt, hogy némileg módosul a lebonyolításuk, hiszen ezentúl nem az öt-öt, hanem a hat-hat leglassabb versenyző búcsúzik majd az első két szakasz végén, így a harmadik etapban ezután is tíz pilóta fog szerepelni.
Nekik azonban hosszabb idejük lesz eldönteni a pole-pozíció sorsát: az eddigi 12 helyett ugyanis 13 perces lesz 2026-ban a Q3. Mindez a szakaszok közötti szünet kárára történik: a második és harmadik felvonás között nyolc helyett csak hétperces lesz a leállás.

A módosítás feltehetően azt a célt szolgálja, hogy kevesebb legyen a feltartás és a bokszutcai játszmázás a gyorskörök megkezdése előtt.
A másik érdekesebb módosítás a köznyelvben „Monaco-szabályként” emlegetett előírás megszüntetését jelenti. A friss sportszabályzatból ugyanis kikerült az a kitétel, hogy egyedül a Monacói Nagydíj kötelező legalább három szett gumit használni a futam során – így ismét az összes versenyre egységesen a „legalább kettő” és „két különböző keverékű” slick abroncsot érintő előírások vonatkoznak (száraz futam esetén).
A lépés aligha meglepő, hiszen a tavaly életbe léptetett újítás, amellyel a rendszerint vonatozásba torkolló monte-carlói viadalt volt hivatott felpezsdíteni, igencsak fordítva sült el, hiszen a középmezőny csapatai szándékosan lassan autózva feltartották a riválisaikat, hogy az előrébb haladó pilótájuk számára megfelelő előnyt építsenek ki egy „ingyen” bokszkiálláshoz.