DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Az F1-es Szingapúri Nagydíj rajtrácsa

Russell a pole-ban, Verstappen mellette, a McLarenek a harmadik és ötödik helyeken, a Williamsek a kizárás után a mezőny végén: így vág neki a mezőny az idei 18. futamnak.

George Russell Kanada után idén másodszor kezdhet meg a pole-ból egy F1-es futamot, miután ő nyerte a Szingapúri Nagydíj kvalifikációját. A Mercedes pilótája mellől pedig Max Verstappen startolhat, aki ezzel ismét megelőzte mindkét McLaren-pilótát, Oscar Piastrit és Lando Norrist – sőt, utóbbi elé még Kimi Antonelli is befért.

szingapur-qp-top3



A Ferrarik a hatodik-hetedik helyeken, Isack Hadjar, Oliver Bearman és Fernando Alonso még az első tízben. A sor végén pedig a két Williams, miután kizárták őket szabálytalan DRS miatt: a 12. és 13. rajthelyet bukták el ezzel, Liam Lawsontól kezdve pedig értelemszerűen mindenki előrelépett így egyet. Továbbá vasárnap délelőtt vált biztossá, hogy a Q1-ben műszaki hiba miatt kieső Pierre Gasly csak a bokszutcából kezdi meg a szingapúri futamot.

FRISSÍTÉS: Időközben a Williams is megerősítette, hogy Albon is a bokszutcából vág neki a 62 körös futamnak.

Az F1-es Szingapúri Nagydíj rajtrácsa:

      1. George Russell 1:29,158
        Mercedes  
2. Max Verstappen 1:29,340      
  Red Bull        
      3. Oscar Piastri 1:29,524
        McLaren  
4. Andrea Kimi Antonelli 1:29,537      
  Mercedes        
      5. Lando Norris 1:29,586
        McLaren  
6. Lewis Hamilton 1:29,688      
  Ferrari        
      7. Charles Leclerc 1:29,784
        Ferrari  
8. Isack Hadjar 1:29,846      
  Racing Bulls        
      9. Oliver Bearman 1:29,868
        Haas  
10. Fernando Alonso 1:29,955      
  Aston Martin        
      11. Nico Hülkenberg 1:30,141
        Stake  
12. Liam Lawson 1:30,320      
  Racing Bulls        
      13. Yuki Tsunoda 1:30,353
        Red Bull  
14. Gabriel Bortoleto 1:30,820      
  Stake        
      15. Lance Stroll 1:30,949
        Aston Martin  
16. Franco Colapinto 1:30,982      
  Alpine        
      17. Esteban Ocon 1:30,989
        Haas  
18. Carlos Sainz 1:31,261      
  Williams        
      Bokszutcai rajt: Alexander Albon  
        Williams  
Bokszutcai rajt: Pierre Gasly        
  Alpine        
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: