Frederic Vasseur csupán Lewis Hamilton rossz helyzetfelmérésének tudja be, hogy végül nem tudta visszaadni a korábban megkapott nyolcadik pozíciót Charles Leclerc-nek az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj legvégén.
Alighanem az tette fel a koronát a Scuderia pocsék bakui hétvégéjére, hogy a befutónál nem sikerült megejteni a csapat által kért visszacserét a két pilóta között.
Korábban ugyanis Leclerc elengedte a frissebb gumikon érkező Hamiltont, hogy támadhassa az előtte haladó Lando Norrisékat, ám mivel nem tudta őket megtámadni, az ilyenkor szokott módon a leintés előtt a hely visszaadására kérték a britet.

Aki azonban csak a legvégén lassított, így végül ennek ellenére Leclerc előtt ért célba a nyolcadik helyen. A monacói eleinte mérges volt, majd a nyilatkozataira már lehiggadt, míg Hamilton elnézést kért a történtekért.
Vasseur szerint viszont csupán annyi történt, hogy a hétszeres világbajnok nem jól lőtte be, hol van a célvonal: „Zavar? Nem arról volt szó” – fogalmazott a Ferrari F1-es csapatfőnöke, amikor a fináléban látott kavarodásról kérdezték.
„Világos volt számunkra a helyzet, hogy Lewisnak gumielőnye van, és megkértük Charles-t, hogy engedje el, hogy megpróbálhassa megelőzni Tsunodát és Norrist.”
„Mindemellett Charles-nak problémái voltak az energia-visszanyerő rendszerrel: nem volt a legjobb a motor, ezért ez volt a legjobb megoldás számunkra. Aztán kértük a visszacserét, és úgy tűnik, hogy Lewis rosszul ítélte meg, hol van a rajt-cél vonal helyzete.”