A Ferrari versenyzői között furcsa csapatutasításos incidens zajlott le az Azerbajdzsáni Nagydíj utolsó körében, amikor Lewis Hamilton nem adta vissza a korábban megkapott pozíciót Charles Leclerc-nek, pedig a rádión előzetesen erre utasítást kaptak. A problémát az okozta, hogy a kommunikáció túl későn érkezett, így Hamiltonnak már nem volt lehetősége biztonságosan végrehajtani a manővert. Bár Leclerc dühösen reagált, végül próbálta elvenni a dolog élét: mint mondta, a 8–9. hely nem igazán érdekli…

A futam hajrájában Leclerc eleinte az ötödik helyért harcolt, ám miután Norris megelőzte, a Ferrari úgy döntött, elengedi mögüle érkező csapattársát, a frissebb közepes keveréken támadó Hamiltont, hátha ő képes lesz előrébb lépni. Az ilyen helyzetekben szokásos forgatókönyv szerint, abban maradtak, ha az előzés nem sikerül, a helyet vissza kell adni.
„A kör végén visszacseréljük, ha Lewis nem tud előzni” – üzente neki a mérnöke. „Lewis el fog engedni az egyenesben.” Hamiltonnak versenymérnöke, Ricardo Adami üzent is a következő szavakkal: „Elengedheted Charlest, másfél másodperccel mögötted van. Hadjar két másodpercre mögötte, ez az utolsó kör.”

Az üzenet azonban későn érkezett, Hamilton azonban ekkor már nagy sebességgel haladt a célegyenesben, és nem volt ideje biztonságosan lassítani. Bár láthatóan enyhített a tempón és fékezett is, végül 0,464 másodperccel Leclerc előtt ért célba, ezzel megtartva a nyolcadik helyet.
Leclerc láthatóan frusztráltan reagált: „Nem érdekel igazán, egy nyolcadik helyről van szó, élvezze csak a nyolcadik helyet. Ez egyszerűen hülyeség, nem fair, de tényleg nem érdekel” – mondta a rádión, miután versenymérnöke elnézést kért a történtekért.
Hamilton magára vállalta a hibát: „Egyértelműen én voltam a gyorsabb, és Charles nagyvonalúan elengedett. De a rádióüzenetet nagyon későn kaptam, és teljesen az előttem lévő autóra fókuszáltam, még ha csak egy ezred százalék esély is volt az előzésre.”

„A célegyenesben lassítottam és fékeztem is, de négy tizeddel így is lekéstük a helycserét. Rosszul mértem fel a helyzetet, elnézést kérek Charles-tól, legközelebb nem fordul elő” – mondta a hétszeres világbajnok.
A verseny után, még mielőtt Hamiltonnal vagy a csapattal tisztázni tudta volna a helyzetet, Leclerc így nyilatkozott a sajtónak: „Vannak szabályok, amiket ismerünk, és lehet, hogy ma ezek nem lettek betartva.”
„De hogy 8. vagy 9. hely… Nem igazán érdekel. Ha szebb helyezésekért harcolunk majd, remélem, másként működünk. De nem ez kellene, hogy a fő téma legyen. Sajnos egész hétvégén lassúak voltunk, inkább ezen kell dolgoznunk.”