DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Stella: Az elveinknek megfelelően cselekedtünk Monzában

Felülvizsgálta az F1-es Olasz Nagydíjon hozott döntést a McLaren, de a csapat arra jutott, hogy megfelelően jártak el – és a hozzáállásuk a konstruktőri cím bebiztosítása után sem fog változni.

Alaposan megsorozták kérdésekkel Andrea Stellát az Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján a Monzában történtek kapcsán: a McLaren csapatfőnöke megerősítette, hogy a történtek felülvizsgálata után is úgy érzik, hogy az elveiknek megfelelően jártak el.

Nagy visszhangot váltott ki az F1-es Olasz Nagydíj után, hogy a McLaren Lando Norris lassú kerékcseréje után arra kérte Oscar Piastrit, hogy adja vissza csapattársának és vb-riválisának a második pozíciót, aminek eleget is tett az ausztrál éllovas.

Mint azt azóta mindkét pilóta elmondta: egyetértettek a kéréssel, mivel a lassú kiállás mellett az is szerepet játszott ebben, hogy a szokottól eltérő sorrendben hívták őket szervizelni, azaz a hátrébb álló Piastrival kezdtek.

mclaren-monza-1



A téma aztán a pénteki csapatvezetői sajtótájékoztatón is előkerült, ahol Stellát arról kérdezték, fognak-e változtatni a belső szabályaikon Monza után:

„Mint minden versenyhétvége után, felülvizsgáljuk a működésünket és a meghozott döntéseinket. Ugyanezt tettük Monza után, és megerősíthetjük, hogy úgy működtünk, ahogy akartunk, ezt megerősíthetjük a jövőre nézve. Miközben nyitottak és figyelmesek vagyunk bármire, ami történhet, szerintem ez a helyzet lehetőséget adott arra, hogy megerősítsük a hozzáállásunkat.”

Arra a felvetésre, hogy a McLaren vezetősége esetleg túlságosan is igyekszik megkomponálni Piastri és Norris vb-harcát, így reflektált Stella: „A bokszutcai falról azt hajtjuk végre, amiben megállapodtunk a versenyzőinkkel, ami végső soron a versenyzési irányelveinkké és hozzáállásunkká válik.”

„Ebben a helyzetben egy bizonyos sorrendben hívtuk ki a két autónkat a bokszkiállásnál, kezdve a hátul jövővel, aztán pedig azért kértünk visszacserét, mert ez a lassú cserével együtt helycseréhez vezetett. De ez a helyzet állt elő a kiállások sorrendjével tavaly Magyarországon, mi pedig konzisztensen cselekedtünk ahhoz a szituációhoz hasonlóan.”

mclaren-stella-2

Semmi nem változik a konstruktőri vb-cím bebiztosításával

A hétvégén Bakuban a McLarennek jó esélye van rá, hogy máris biztossá tegye a konstruktőri elsőségét, a csapatvezető szerint ez azonban nem fogja befolyásolni azt, hogyan kezelik Piastri és Norris versengését:

„Nem, a versenyzők címéhez való hozzáállás nem fog változni. Ez nem függ a konstruktőri értékeléstől, csakis a versenyzési elveinktől, a McLaren Racingnél képviselt értékeinktől. Emellett azt is tükrözi ez, hogy meg akarjuk védeni a csapat egységét, ami alapvető feltétele a jövőnek.”

Stellát egyébként nem érték váratlanul a monzai döntés utáni kritikák: „Nem, nem igazán lepett meg. Szerintem természetes a zaj egy versenyszituáció körül. A Formula-1 egy roppant népszerű sport. Ami fontos számunkra, hogy tiszteletteljesek a megjegyzések, és ha azok, akkor meghallgatjuk és figyelembe vesszük őket, még ha számunkra nem is a külső zaj számít, hanem hogy a csapaton belül mi a helyzet és hogyan állunk a versenyzéshez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: