DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Pirelli: Nem a gumik miatt bukott Colapinto

Ők viszont értékes kilométereket veszítettek az Alpine balesete miatt, de így is véglegesítették a 2026-os abroncsok szerkezetét: így zajlott négy csapat részvételével a hungaroringi gumiteszt.

Kétnapos tesztet teljesített a 40. Formula-1-es Magyar Nagydíj utáni kedden és szerdán a Pirelli a Hungaroringen a 2026-os abroncsok további próbálgatása céljából. Ennek érdekében pedig négy csapat is a mogyoródi pályán maradt még a vasárnapi futam: az Alpine, a McLaren, a Racing Bulls és a Ferrari segítette a gumigyártó munkáját.

f1-pirelli-teszt-hun-colapinto-1



Közülük a McLaren és a Racing Bulls kedden, a Ferrari pedig szerdán gurult pályára, míg az Alpine volt az, amelyik mindkét körözött a Hungaroringen – viszont épp ők nem tudtak teljes programot futni végül.

Ugyanis mint arról már beszámoltunk az enstone-i istálló közlése alapján, szerda délelőtt Franco Colapinto balesetet szenvedett a 11-es kanyarban, ami után az orvosi központban meg is vizsgálták az argentint, aki szerencsére jól van. Az autójáról azonban ezt már nem lehetett elmondani, az Alpine a nap során már nem tudott visszatérni a pályára.

f1-pirelli-teszt-hun-mclaren_1

Mind a négy alakulat természetesen öszvérautókkal segítette a Pirelli munkáját: a McLaren és az Alpine a 2023-as, a Racing Bulls a tavalyi, a Ferrari pedig az idei modelljét alakította át úgy, hogy minél jobban szimulálhassák a 2026-os szabályrendszer jelentette terheléseket.

A gumigyártó közlése szerint elsődlegesen a C3-C4-C5-ös keverékek prototípusainak tesztelése volt a fókuszban rövid és hosszabb etapokon egyaránt, sőt szerda délután a keményebb C2-es is előkerült versenyetapok teljesítése céljából.

f1-pirelli-teszt-hun-ferrari

Bár jelentősége természetesen nincs, hiszen mindenki a Pirelli által előírt programot követte, de azért közzétették a megtett köröket és a legjobb időket. A McLarennél a Magyar Nagydíj győztese, Lando Norris 144 kört futott és 1:19,272 volt a legjobbja kedden, a Racing Bullsnál Liam Lawson 143 kör alatt 1:19,510-es legjobb kört ért el, míg az Alpine tesztpilótája, Paul Aron volt a leggyorsabb és a legszorgalmasabb aznap 1:18,789-es idővel és 159 körrel.

Szerdán a Ferrarinál Charles Leclerc ült autóba, aki 144 kört teljesített a Hungaroringen és 1:19,407 volt a legjobb köre, míg Colapinto az említett balesetet megelőzően csupán 25 körig jutott, amelyek közül 1:20,270 volt a leggyorsabb.

f1-pirelli-teszt-hun-aron

A Pirelli részéről Mario Isola F1-es főnök ki is emelte, hogy buktak ezzel kilométereket, de azt is hangsúlyozta, hogy nem volt köze az abroncsoknak Colapinto eséséhez – miközben a kitűzött programcélokat így is teljesítették:

„Két hasznos napot teljesítettünk, és fejlődést értünk el a jövő évi keverékek fejlesztésével, miközben ráfordultunk velük a célegyenesre. A Hungaroring igénybe veszi az abroncsokat a sok lassú kanyarja és amiatt, amilyen energia éri a gumikat az egyébként rövid kör során. Ezért kihívás itt tesztelni a gumikat, különösen a 2026-os skála közepén lévő keverékeket – amely az ideihez hasonlóan a C1-től a C6-ig fog terjedni.”

f1-pirelli-teszt-hun-racingbulls

„Rengeteg adatot gyűjtöttünk, noha kár, hogy potenciális kilométereket buktunk ma, amikor Colapinto lement a pályáról, még ha ennek semmi köze nem volt a gumikhoz” – húzta alá Isola.

„A gumik szerkezetét illetően megerősítettük a végső verzióinkat a homologizációt illetően, mielőtt szeptember 1-jén zárul az. Ezzel szemben lesz még további három tesztünk Monzában, Mugellóban és Mexikóvárosban, hogy lezárjuk a keverékek fejlesztését, amelyek homologizációja december 15-én esedékes.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: