DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Nehezen vezethető az autónk, de nem ennyire” – Horner

Verstappen kiesésével nullázott a hazai versenyét teljesítő Red Bull – a csapatfőnök szerint már az időmérő alatt borult a hétvégéjük, de Tsunoda szenvedése is hátráltatta őket a pontszerzésben.

Nem teljesített álomszerű hétvégét a Red Bull csapata Spielbergben: a hetedikként rajtoló Max Verstappent az első körben kipöckölte Kimi Antonelli, Yuki Tsunoda pedig egy Q1-es kiesést követően a versenyen egy időbüntetést és büntetőpontot is összeszedett, így tizenhatodikként zárta az istálló hazai futamát. Az energiaitalosok ezzel nulláztak – mindkét bajnoki tabellán nőtt a hátrányuk.

A nagydíjat követően Christian Horner az F1TV kamerái előtt értékelte a hétvégéjüket: „Frusztráló napot tudhatunk magunk mögött. Max remekül rajtolt, jól is pozícionálta magát kanyarokon keresztül, azonban sajnos Kimi elvesztette a kontrollt az autója felett, és kiütötte. Szerencsétlen helyzet, Kimi bocsánatot is kért… Ez van. Ha megnézzük a tempókat, a McLarenekkel nem is, de a Ferrarikkal biztosan kemény csatában lettünk volna, George is le volt maradva.”



„Yukinak is szörnyű futama volt – eleve nagyon hátulról kellett rajtolnia, utána pedig meg is büntették a Colapinto elleni csatáért. Frusztráló, de hamarosan következik Silverstone, így tovább kell lépnünk.”

A második autó

Mivel Tsunodán is kifogni látszik az RB21-es, Hornert arról kérdezték, mi lehet erre az ellenszer – a csapatfőnök szerint a japán pilóta önbizalmát kell megerősíteniük: „Meg kell értenünk, miért nem megy Yukinak, hiszen a kvalifikáción is esélyesek lettünk volna az első három helyezésre – ott kezdett borulni minden. Valószínűleg az önbizalmával van probléma, viszont ez sajnos hátráltató egy ennyire szoros mezőnyben, főleg az időmérőkön.”

„Dolgozunk vele, próbáljuk átsegíteni ezen. Tudjuk, hogy nehéz vezethetőségű az idei koncepciónk, de nem lehetetlen, ennyire nem kellene, hogy kihívást okozzon: igyekszünk támogatni, és remélem, Silverstone-ban egy lépéssel előrébb lesz.”

A bajnoki cím megőrzése

Verstappen egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretne a bajnoksággal kapcsolatos kérdéseket kapni – ezt Horner is megerősítette, elmondása szerint fölösleges ilyen hosszútávon gondolkozniuk: „A bajnokságra jelenleg nem gondolunk. Futamról futamra fókuszálunk, nem vagyunk játékban a bajnoki címekért – ezért igyekszünk lépésről lépésre előrébb kerülni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: