Hamar véget ért Max Verstappen számára az Osztrák Nagydíj: a négyszeres holland bajnok autójába Kimi Antonelli ütközött bele egy elfékezést követően az első körben, így mindketten kiestek. Az időmérőn sem remekelt a regnáló bajnok, hiszen a hetedik helyre kvalifikálta magát – legutóbb Bahreinben indulhatott ugyanebből a rajtkockából.
A kiesését követően így értékelt Verstappen a Skysports.com portáljának: „Egyszerűen nem volt szerencsés helyzet, mint tegnap sem az időmérő során. Összességében sem volt kiemelkedő a tempónk ezen a hétvégén – sokat tanultunk belőle, remélem, a következő helyszínre jobb formában leszünk. Ettől függetlenül nem ideális a mai eredményünk.”

A Red Bull világbajnoki esélyeiről pedig változatlan véleményt hallhattunk a négyszeres bajnoktól: „Mindig a legjobbat szeretnénk nyújtani, a mentalitás nem változott. Sokat nyertünk az elmúlt években, most pedig meg kell tanulnunk elfogadni, hogy nem mi vagyunk a legjobb helyzetben. Tovább kell dolgoznunk.”
Arra a kérdésre pedig, hogy a mai eredmény hogyan hat a bajnoki esélyeire, röviden felelt: „Remélem, már nem fogok ehhez hasonló kérdéseket kapni a jövőben.”