Elérkezett a 2025-ös esztendő első igazán sűrű autó-motorsportos hete február utolsó és március első napjaival – ráadásul nem véletlen, hogy nem hétvégét említettünk, mivel szerdától vasárnapig lesz mit néznünk.
A hét egyik fő eseménye a Formula-1 előszezoni bahreini tesztje, amelyet szerdától péntekig rendeznek naponta két négyórás etapban. Ráadásul az előző évek trendjét folytatva ezúttal is lesz élőképes közvetítés a tesztről az F1 TV saját felületein – de természetesen a Formula.hu is szokás szerint élő szöveges tudósítás formájában követi majd a történéseket.

Az F1 még csak tesztel a héten, három jelentős széria szezonja azonban ténylegesen el is rajtol. A WEC katari 1812 kilométeres – tízórás limitű – versenyét pénteken (!) futják; a MotoGP-ben a Thaiföldi Nagydíj nyitja a sort; az IndyCar mezőnye pedig St. Petersburgben csap össze először. Ha pedig mindez nem lenne elég, természetesen NASCAR nélkül sem maradunk a hétvégén.
Az alábbiakban mutatjuk az összes fontos időpontot és közvetítési információt:
Formula-1, Bahreini teszt
MotoGP, Buriram
WEC, Katar
IndyCar, St. Petersburg
NASCAR, Austin
| Szerda (február 26.) | ||
| 08:00-12:00 | Formula-1, Teszt, 1. nap, délelőtt | (F1 TV online, előfizetés után élő) |
| 09:30-11:00 | WEC, 1. szabadedzés | |
| 13:00-17:00 | Formula-1, Teszt, 1. nap, délután | (F1 TV online, előfizetés után élő) |
| 14:50-16:20 | WEC, 2. szabadedzés | |
| Csütörtök (február 27.) | ||
| 08:00-12:00 | Formula-1, Teszt, 2. nap, délelőtt | (F1 TV online, előfizetés után élő) |
| 10:00-11:00 | WEC, 3. szabadedzés | (MAX online, előfizetés után élő) |
| 13:00-17:00 | Formula-1, Teszt, 2. nap, délután | (F1 TV online, előfizetés után élő) |
| 15:00-16:10 | WEC, Időmérő és Hyperpole | (MAX online, előfizetés után élő) |
| Péntek (február 28.) | ||
| 04:45-05:30 | MotoGP, 1. szabadedzés | (tv: Aréna 4, élő) |
| 08:00-12:00 | Formula-1, Teszt, 3. nap, délelőtt | (F1 TV online, előfizetés után élő) |
| 09:00-10:00 | MotoGP, Edzés | (tv: Aréna 4, élő) |
| 12:00-22:00 | WEC, Katari 1812 km-es verseny | (tv: Eurosport 2, 12:00-15:30 és 17:30-22:00 élő; MAX élő) |
| 13:00-17:00 | Formula-1, Teszt, 3. nap, délután | (F1 TV online, előfizetés után élő) |
| 21:00-22:30 | IndyCar, 1. edzés | |
| Szombat (március 1.) | ||
| 04:10-04:40 | MotoGP, 2. szabadedzés | (tv: Aréna 4, élő) |
| 04:50-05:30 | MotoGP, Időmérő | (tv: Aréna 4, élő) |
| 09:00 | MotoGP, Sprintfutam | (tv: Aréna 4, élő) |
| 16:15-17:15 | IndyCar, 2. edzés | |
| 20:30-22:00 | IndyCar, Időmérő | (NET4+ online, előfizetés után élő) |
| 20:30 | NASCAR Xfinity Series, Futam | (tv: Aréna 4, élő) |
| Vasárnap (március 2.) | ||
| 04:40-04:50 | MotoGP, Warm-up | |
| 06:00 | Moto3, Futam | (tv: Aréna 4, élő) |
| 07:15 | Moto2, Futam | (tv: Aréna 4, élő) |
| 09:00 | MotoGP, Futam | (tv: Aréna 4, élő) |
| 15:00-15:30 | IndyCar, Warm-up | |
| 18:00 | IndyCar, Futam | (NET4+ online, előfizetés után élő) |
| 21:30 | NASCAR Cup Series, Futam | (tv: Aréna 4, élő) |