DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Teástálca-ügy: Vihar egy teáscsészében?

A Ferrari első embere megbízik az FIA-ban a Red Bull trükkös eszközét illetően, míg Helmut Marko arról beszélt, miért lenne lehetetlen elkövetniük a gyanított csalást.

Az austini F1-es hétvége talán legizgalmasabb történetszála a „teástálca-ügy”, azaz a Red Bull autójában található trükkös hasmagasság-állító eszköz körüli bonyodalom, amellyel kapcsolatban Zak Brown vizsgálatokat követel, az FIA úgy nyilatkozott, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen az energiaitalosok nem használták a berendezést, Christian Horner szerint pedig a McLaren saját ügyeiről próbálja elterelni a figyelmet.

verstappen-cota



A Ferrari első embere, Frederic Vasseur a brit Sky Sports kamerái előtt szólalt meg a témában, s leszögezte, hogy elfogadja az FIA álláspontját, de arra is rámutatott, hogy ha a Red Bull mégis használta az eszközt, az egyértelmű család lenne: „Ebben az ügyben bíznunk kell az FIA-ban. Nem szeretnék pletykákat kommentálni, és nem tudom, mi történt, mert nem vagyok a csapatnál, így nem tudom, hogy használták-e vagy sem.”

„De ha használják, akkor az egyértelműen csalás, ez nem szürke zóna. A szezon elejétől kezdve rengeteg szürke zónával találkoztunk, de ha ez így történt, akkor ez egyáltalán nem lenne szürke terület. Mindenesetre bíznunk kell az FIA-ban” – mondta a francia sportvezető.

vasseur-monza

A Red Bull veterán tanácsadója, Helmut Marko szintén megszólalt az ügyben, és a teástálcáról beszélve ő is szóbahozta a teát: „Úgy fogalmaznék, hogy ez vihar egy teáscsészében. Beszámoltunk róla az FIA-nak, ők tudtak erről a mechanizmusról” – mondta, majd hozzátette:

„Más-más változatban szinte minden csapatnak van ilyen, és a miénkhez csak úgy lehet hozzáférni, hogy viszonylag sok alkatrészt eltávolítunk az autó elejéről. Sőt azt is figyelmen kívül hagyták, hogy a parc fermében az autók állandó videós megfigyelés alatt állnak, ami azt jelenti, hogy nem lehet semmit sem megváltoztatni.”

marko-3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: