DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

FIA: „Nem létező történet” a Red Bull trükkje

Lezártnak tekinti a Red Bull trükkös eszközéről szóló történetet az FIA szakembere, aki úgy véli, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy ne lehessen több vádaskodás.

Az elmúlt napokban újabb megosztó történet alakult ki a Red Bull csapata körül: az energiaitalosok autójában olyan eszközre bukkantak, amellyel a pilótafülkéből lehet állítani az autó padlólemezének elülső részének magasságát. A vádak szerint a bikások akár parc fermé hatálya alatt is használhatták az eszközt, az istálló képviselői azonban tagadták ezt, valamint Max Verstappen is leszögezte: nem csaltak.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem is büntette meg az osztrák gárdát, viszont szigorított az erre vonatkozó szabályain az USA Nagydíj hétvégéjétől kezdve. A regnáló világbajnok alakulata egyébként Austinban „kiselőadást” is tartott az FIA embereinek az eszközről. Most Nikolas Tombazis, az FIA együléses szériákért felelős igazgatója beszélt a kialakult szituációról.



„Ez egyáltalán nem lesz sztori ezentúl. Úgy gondolom, mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne legyen több vádaskodás. Természetesen nagyon szoros a bajnokság és az emberek felizgatják magukat a riválisok autóján, így nem tudjuk véglegesen lezárni az előző futamokat, vagy bármilyen célozgatást, ami a csapatok között lehet egy ilyen versenyképes környezetben. De a jelen helyzetben úgy véljük, ez egy nem létező történet.”

„Tényleg csak egy néhány milliméterről beszélünk, vagy ilyesmi. Nagyon kicsi számokról van szó. Nem olyan dolog, amihez vissza tudnánk menni és leellenőrizni. De arra sincs semmi jel, bizonyíték vagy bármi ilyesmi, hogy korábban történt volna valami rendellenes” – mondta a szakember a Sky Sportsnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: