DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Ez igazságtalan, egy vicc” – Norris és Hamilton kiállt Verstappen mellett

Lando Norris sem ért egyet Max Verstappen büntetésével, Lewis Hamilton pedig kijelentette: ő le sem töltené azt, és reméli, hogy Verstappen sem fogja.

Amint arról beszámoltunk, Max Verstappen kisebb botrányt csinált az FIA sajtótájékoztatójából az időmérő után: egyszavas válaszokat adott a kérdésekre, nem volt hajlandó beszélni, majd az esemény után készséggel elmondta az újságíróknak, hogy a tegnapi büntetése (amit a csütörtöki sajtótájékoztatón elejtett „el van b*szva” mondatáért kapott) miatt most inkább nem mond semmit, de itt, a termen kívül szívesen válaszol a kérdésekre.

Magán a sajtótájékoztatón értelemszerűen már csak Verstappen viselkedése miatt is felmerült a büntetés és a káromkodás kérdése – Lewis Hamilton és Lando Norris is védelmébe vette a kollégát.

„Szerintem ez eléggé igazságtalan, nem értek egyet semmivel” – mondta Norris a Formula.hu részvételével zajló beszélgetésen.

fia-norris-hamilton-verstappen-f1



Hamilton is nekiment a büntetésnek, és kimondta: ő nem lenne hajlandó letölteni, és reméli, hogy Verstappen sem teszi ezt meg.

„Szerintem ez egy vicc, hogy őszinte legyek” - jelentette ki a hétszeres világbajnok. „Ez a motorsport csúcsa. Hibák előfordulnak. Én biztosan nem tenném meg, és remélem, Max sem teszi meg.”

Hamilton egyébként is elég hevesen reagált az FIA és annak elnöke, Mohammed ben Sulayem káromkodást fejtegető mondataira – rasszizmussal vádolta meg a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: