DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Newey fontolóra vette a Ferrarit, de…

Szívesen dolgozott volna együtt Lewis Hamiltonnal is az F1-es tervezőzseni, de végül volt néhány szempont, ami az Aston Martin felé terelte.

Kedden vált hivatalossá, hogy Adrian Newey az Aston Martinhoz igazol a Red Bulltól való távozása után. Az energiaitalos gárda mellett korábban a Williamsnél és a McLarennél is világbajnok Formula-1-es autókat tervező mérnök műszaki ügyvezető partnerként és részvényesként csatlakozik a silverstone-i istállóhoz, ahol jövő év március 1-jén áll munkába.

2-ferrari-5



Newey a minapi sajtótájékoztatón elismerte: több csapat is érdeklődött a szolgálatai iránt, miután elérhetővé vált, amit „hízelgőnek” nevezett a szakember. Mind közül kiemelkedik a Ferrari, amely sokáig favoritnak is tűnt arra, hogy megszerezze magának a 65 éves tervezőgurut.

Newey a bejelentést követően a Sky Sportsnak nyilatkozva elismerte: valóban fontolóra vette, hogy Maranellóba igazoljon, hiszen nemcsak Fernando Alonsóval, hanem Lewis Hamiltonnal is együtt szeretett volna dolgozni, márpedig a hétszeres világbajnok jövőre már vörös színekben fog versenyezni.

Csakhogy az Aston Martin mellett szólt végül több érv is: a részesedés a csapatban és Lawrence Stroll személye.

f1-newey-stroll-aston-2

„Amint néhány hónap után eldöntöttük, hogy igen, maradni akarunk a Formula-1-bem, a Ferrari egyértelműen az egyik megfontolt lehetőség volt” – fogalmazott Newey. „Nem csináltam titkot abból, hogy együtt akartam dolgozni Fernandóval és Lewisszal. És mivel különböző csapatoknál vannak, nem tudtam mindkettőt teljesíteni!”

„De úgy hiszem, különböző okokból kifolyólag, különösen Lawrence egyfajta részesedési és partneri ajánlata, valamint az elkötelezettsége miatt mást választottam. Főleg annak a ténynek köszönhetően, hogy ő az egyetlen, aki a csapattulajdonosok régi modelljét követi, ahol aktív a csapattulajdonos, mint volt Frank Williams, Ron Dennis vagy Eddie Jordan. Húsz éve még ez volt a modell, ma viszont már csak Lawrence követi ezt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: