DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

„Fagyos” spái hétvégében bízik a Mercedes

Toto Wolff csapatfőnök szerint a hűvösebb körülmények jobban passzolnak a W15-öshöz, mint a hungaroringi forróság, így folytatnák a dobogós sorozatukat.

Bár Lewis Hamilton harmadik helye révén a Formula-1-es Magyar Nagydíjat is dobogóval zárta a Mercedes, az egész hétvégén arról beszéltek a csapatnál a pilóták és a mérnökök egyaránt, hogy a hungaroringi hőségben kevésbé működött az autójuk. Ezt a leintés után Toto Wolff csapatvezető is megerősítette:

„Úgy gondolom, ezek a körülmények nem nekünk valók. Hőség van, és sikerként kell tekinteni arra, hogy a harmadik hellyel a dobogón végeztünk, bár a másik autóval túl sok minden siklott félre előző nap ahhoz, hogy jobb helyen végezzünk.”

f1-mercedes-hun-1



A kettős győzelmet arató McLarennél ennek ellenére a második kerékcserék előtt attól tartottak, hogy Hamilton veszélyes lehet rájuk egy elévágással, ezért hívták előbb Lando Norrist a bokszba, ami a kínos csapatutasításos helyzethez vezetett náluk. Wolff szerint azonban esélytelenek voltak vasárnap a wokingiak ellen:

„Ó nem, szerintem a McLarenek eléggé elérhetetlenek voltak. Valószínűleg túlhajtottuk Lewis abroncsait a második etapban és a végén visszaesett így a teljesítményük, szóval mindenesetre sokat tanultunk. De gratulálunk a McLarennek, megérdemelték az első és második helyet, egy ideje érett már.”

Arra a kérdésre, hogy mit vár a soron következő spái hétvégétől, Wolff mosolyogva így felelt: „Reménykedem egy fagyos Belgiumban” – utalt arra a Mercedes-vezér, hogy a várhatóan hűvösebb időben jobban működhet majd a Mercedes. Erről aztán a csapat sajtóelőzetesében is beszélt:

f1-mercedes-hun-2

„Biztató volt látni a melegebb hőmérsékleti körülmények között tett előrelépésünket, noha vár még ránk munka. Spa egy teljesen mást kihívást jelent Budapesthez képest. A hűvösebb körülményekkel és a sokkal inkább tempós nyomvonallal érdekes lesz látni, hogyan teljesít majd a W15-ös a riválisainkhoz képest.”

A Mercedes amúgy immár zsinórban öt dobogóval zárt nagydíjnál jár Kanadától kezdve – ebből kétszer nyertek is –, így ezt a szériát folytatnák Belgiumban is: „Szoros az élmezőny, ezért a legjobbunkat kell nyújtanunk ehhez. Miközben hiányzik még némi tempó néhány ellenfelünkhöz képest, folyamatosan javítjuk az autó teljesítményét” – fogalmazott Wolff.

„Pozitív irányba haladunk, és ez bátorít minket. Ez még nem elég ahhoz, hogy folyamatosan minden egyes versenyhétvégén győzelemért harcoljunk, de lehetővé tette számunkra, hogy gyakrabban legyünk versenyben az első három helyért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: