DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

McLaren: Nem akarunk még egy 2021-et

Andrea Stella szerint nincs szükség új szabályokra az F1-ben, de az osztrák eset lehetőséget adhat a jelenlegiek szigorúbb betartására a további élvezetes csaták reményében.

A 64. körben ütközésig fajult Max Verstappen és Lando Norris addig is parázs csatája a Formula-1-es Osztrák Nagydíjon: a holland végül defekttel és büntetéssel együtt is ötödikként ért célba, a brit azonban a bokszban feladta a versenyt.

Az eset után Norris Verstappen féktávon való bemozgását hibáztatta, és mclarenes főnöke, Andrea Stella is arra utalt, hogy mindez annak a következménye, hogy az emlékezetes 2021-es idényben engedték a hasonlókat a Red Bull-osnak a Lewis Hamilton elleni ádáz küzdelmek során.

Stella később arról beszélt, hogy jobban be kellene tartatni a szabályokat, hogy még több hasonlóan élvezetes csatát láthassunk, mint vasárnap: „Ez a verseny sok jó információval szolgált arról, hogy megoldjuk néhány aspektusát a versenyzésnek, hogy az ilyen csatákat egészen a kockás zászlóig élvezhessük. Szerintem nagy kár, hogy nem láthattuk az utolsó hat-hét kört, mert eléggé szórakoztató lett volna.”

DPPI_00124012_1384_resize



„Azért nem voltak szórakoztatók, mert egyszerűen nem tartatták be a szabályokat. Elég lett volna figyelmeztetést adni Maxnak a féktávon való bemozgásért, például egy fekete-fehér zászlót, hogy ne csinálja újra. És akkor sokkal óvatosabban csukta volna rá az ajtót Landóra.”

„Aztán ami a pályaelhagyásokat illeti: ha az is annak számít, hogy elfékezed kicsit magad, miközben előzni próbálsz valakit, akkor felmerül bennem, hogy milyen típusú versenyzést fogunk így látni?” – utalt Norris esetére és büntetésére a wokingiak F1-es főnöke. „A pilóták meg sem fognak próbálkozni az előzéssel, mert az lesz bennük, hogy ezzel meglehet az egyik strigulájuk a háromból. Szerintem ezt könnyedén meg lehetne oldani.”

„Nem vagyunk idegesek emiatt: úgy véljük, hogy ez rossz így, de fontos, hogy megoldjuk a jövőre nézve, mert szeretnénk, ha megkülönböztetni a tényleges pályaelhagyásokat, amikor előnyt szerzel egy olyan versenyívvel, valamint azokat, amikor valójában nagy hátrányba is kerülsz azzal, hogy lemész a pályáról és egy élvezes versenymanővernek a következménye.”

Stella Verstappen tíz másodperces időbüntetésével sem volt feltétlenül elégedett, hiszen végül még így is jobban járt a címvédő, mint Norris: „Összetett kérdés ez, mert olykor kicsi lehet a következménye. Néha lehet nagy, mint ebben az esetben, amikor az egyik autó kiesett, és a másiknak a futamát is erősen kompromittálta az ütközés.”

DPPI_00124012_1404_resize

„Nem akarok abba a pozícióba helyezkedni, hogy mindent leegyszerűsítek vagy azt mondom, hogy ez vagy az nyilvánvaló, de szerintem a tíz másodperc tényszerűen hatástalan volt. Az a versenyző, akit megpróbálunk üldözni az összetettben, nyert hozzánk képest 10 pontot.”

„Határozottan megérdemli, hogy ezt megfontoljuk. Biztos vagyok benne, hogy az FIA úgy kezeli ezt az epizódot, hogy rengeteg esetet adott nekünk, amit elemezhetünk és átgondolhatunk, hogy hogyan legyen tovább. Nem akarunk újabb 2021-et látni. Szerintem az nem volt jó pontja a Formula-1-es versenyzésnek. Lehet, hogy szórakoztató volt, de nem a jó okokból.”

Stella hangsúlyozta: szerinte nem új szabályokra, ha a már meglévők szigorúbb betartatására lenne szükség. „Nagyon világosnak kell lennünk abban, hogy nem lehet úgy megszegni ezeket a szabályokat, hogy lehetőséged van néhány alkalommal végrehajtani egyes manővereket, aztán harmadszorra baleset lesz belőle. Még statisztikailag is incidens lesz.”

„Nyilván van bennem frusztráció, de szerintem ami fontos, hogy ezt egy lehetőségként kezeljük az FIA és a sport szempontjából, hogy a jövőben remélhetőleg még több ilyen csatát élvezhessünk. Ez azt jelenti, hogy a McLaren készen áll arra, hogy a Red Bull-lal versenyezzen, de tudjuk azt, hogy ez nem ütközéssel fog végződni.”

A McLaren csapatfőnöke amúgy azt is elárulta, hogy miután Norris visszaért a bokszba a sérült autójával, azért nem nyúltak hozzá a szerelők öt másodpercig, hogy azzal letöltsék a pályaelhagyásokért kapott szankciót, különben azt rajtbüntetés formájával tovább vitte volna a Brit Nagydíjra a pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: