DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

„Ostobaság és szükségtelen volt” – Hülkenberg a balesetről

Az F1-es Monacói Nagydíj legnagyobb rajtbalesetének harmadik, szenvedő alany szerint könnyedén el lehetett volna kerülni Magnussen és Perez ütközését.

Több incidens is történt vasárnap a Formula-1-es Monacói Nagydíj első körében, közülük azonban egyértelműen a Kevin Magnussen és Sergio Perez közötti ütközés volt a legnagyobb és a leglátványosabb. A dán az 1-es kanyar utáni szakaszon próbált meg elmenni a Red Bull-os mellett, de összeértek, a balesetbe pedig előbbi haasos csapattársa, Nico Hülkenberg is belekeveredett.

A két érintett fél közül Perez nem értette, hogy miért nem is vizsgálták a történteket, míg Magnussen úgy érezte, hogy a mexikói nem hagyott neki helyet. A vétlen harmadik áldozat, Hülkenberg pedig így látta az eseményeket, amikor a Sky Germany kamerái előtt nyilatkozott:

f1-magnussen-monaco-crash



„Nyilvánvalóan ostobaság, ami Kevin és Checo között történt. Nem tudom, hogy Checo látta-e Kevint. Checo hagyhatott volna helyet. Ugyanakkor szerintem Kevin is nagyon optimista volt azzal, hogy ott maradt, miközben a pálya ott épp szűkül és kis kanyarulatok vannak benne.”

Hülkenberg később a Formula.hu jelenlétében az írott sajtónak még részletesebben kifejtette álláspontját a balesetről:

„Úgy vélem, igazából mindkét fél részéről szükségtelen volt, könnyedén el lehetett volna kerülni. Természetesen számomra a legszarabb, aki közvetlenül nem is voltam érintett. Valószínűleg két tizeden múlt. Ha kétszer előrébb lettem volna a pályán, alighanem elkerül engem. Csalódott vagyok az egész csapat miatt, mert mindenki rengeteg időt és energiát fektet be, és ez így frusztráló.”

Arra a kérdésre, hogy meg tudja-e érteni, hogy Magnussen bepróbálkozott a legkisebb résben is az előzéssel az első körben, így felelt a jövőre már a Saubernél szereplő német: „Igen, persze, de senki sem nyerte még meg az első körben a Monacói Nagydíjat. Úgyhogy kalkulált és értelmes kockázatot kell vállalni. Mindig a kockázat–nyereség arányával kapcsolatos kérdést kell feltenned magadnak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: