DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Túlhájpolták a Ferrari imolai F1-es fejlesztéseit?

Sainz szerint ez történt: ők a számok alapján látták, hogy nincs szó jelentős ugrásról, így a spanyol erre a teljesítményre is számított. Leclerc szerint Imola nem mérvadó.

Rengeteg fejlesztéssel érkezett a legtöbb csapat a 2024-es Formula-1-es évad első európai állomására, az Emilia-romagnai Nagydíjra. A legnagyobb várakozás a Ferrari átszabott autóját előzte meg, amely pénteken még elhozta mindkét szabadedzés első helyét, az időmérőn viszont Max Verstappentől és a McLarenektől is elmaradtak.

Az ötödik helyen záró, de Oscar Piastri büntetése révén a negyedik pozícióból induló Carlos Sainz ugyanakkor hangsúlyozta: a csapatnál nem is számítottak ennél nagyobb előrelépésre.

f1-sainz-imola-ferrari



„Pontosan úgy működött, ahogy azt vártuk. Valamilyen okból kifolyólag mindenki arra számított, hogy majd szárnyalni fogunk az új csomag révén. Láttam olyan számokat keringeni a fejlesztéseink kapcsán, amelyek teljesen elrugaszkodottak voltak a valóságtól” – idézi a spanyolt a Motorsport.com portál.

„Manapság már az is szép munka a csapattól, ha egytizednyi nyereségét tudunk hozni. Nem azt mondom, hogy egy, két vagy fél tizedmásodperces fejlődést hoztunk, de biztosan nem olyan számokat, mint amiket emlegettek. Ezt figyelembe véve nehéz lett volna egy ugrást bemutatni ezen a hétvégén, hiszen a többiek is fejlesztik az autóikat.”

Sainz azt is hozzátette, hogy Imola eleve jobban kedvező pálya a riválisaiknak: „Nem hiszem, hogy a csapatnak túlzott reményei lettek volna. A média hájpolta túl a fejlesztéseinket. Új autónak tűnik, de mi ismertük a számokat, és az alapján nem óriási a fejlesztési csomag. És úgy vélem, ez a pálya mindig a McLarené és a Red Bullé volt, a Ferrari sokszor szenvedett itt.”

f1-leclerc-imola-ferrari_1

Ami elfedheti a Ferrari fejlesztéseinek hatását

Sainznál egy fokkal csalódottabban nyilatkozott a csapattárs Charles Leclerc, aki a pole-ért szeretett volna küzdeni szombaton a Ferrari-szurkolók előtt. A monacói szerint viszont az imolai pálya egy bizonyos jellegzetessége miatt nem feltétlenül lehet pontosan értékelni az újításaik hatását:

„Kicsit kanyargósabb a pálya, sokat megyünk a rázóköveken, és akkor bármit csinálsz az aeróval vagy ilyesmikkel, a kis különbségek kevésbé nyilvánvalóbbak. Szóval talán nem ez a legjobb pálya arra, hogy megnézzük a fejlesztéseinket: ha egy autó jól mozog a rázóköveken, az többet számíthat, mint egy fejlesztés aerodinamikailag.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: