DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Wolff: Fejlődtünk, csak még nem látszik

A Mercedes F1-es csapatfőnöke állítja: Japánban előreléptek az autóval, és biztos benne, hogy ez rövidesen az eredményekben is meg fog mutatkozni.

Újabb szenvedős-halovány évadkezdeten van túl eddig a Mercedes 2024-ben a Formula-1-ben: hiába indultak el az előző két évhez képest egy másik irányba a W15-össel, az első négy forduló tanulságai alapján csupán a negyedik-ötödik erőt képviselik a mezőnyben a Red Bull, a Ferrari és a McLaren mögött, nagyjából az Aston Martinnal egy szinten.

Ennek ellenére a legutóbbi Japán Nagydíjon sokkal optimistább nyilatkozatok érkeztek az Ezüst Nyilak háza tájáról, állításuk szerint sikerült rátalálni valamire, amitől konzisztensebben viselkedett az autó a hétvége folyamán. Most ugyanezt a Channel 4-nek is megismételte Toto Wolff, aki biztos benne, hogy rövidesen ez az eredményekben is meg fog mutatkozni:

f1-mercedes



„Kettős kiesést szenvedtünk Ausztráliában, úgyhogy ez nem fog jól mutatni a pontokban. De úgy gondolom, a McLarennel vívunk harcot, és remélhetőleg a Ferrarira is újra fel tudunk zárkózni, és ez most egy folyamatos haladás. Úgy hiszem, lapoztunk egyet abban, ahogy az autót elemezzük, fejlesztjük és beállítjuk. És bár ez nem köszönt vissza az eredményekben, egyértelműen vissza fog rövid távon.”

A Mercedes F1-es vezére hasonló gondolatokat fogalmazott meg a csapat Kínai Nagydíjat megelőző sajtóközleményében: „Az eredmények nem feltétlenül mutatják meg, de jelentős előrelépést értünk el az autónkkal Japánban. Várjuk, hogy építhessünk erre ezen a hétvégén.”

Ha már Kína: Wolff számos kihívásra számít a hétvégi sanghaji forduló során. „Érdekes hétvége lesz a pályán. Az új autókkal, az új gumikkal és a pályaaszfaltjában történt változtatásokkal a legutóbbi kínai versenyünk óta számos ismeretlen tényező lesz. Ráadásul ez lesz az év első sprinthétvégéje is, ami hozza magával a saját kihívásait.”

„A formátum változtatásai, beleértve a két parc fermé-időszakot, javítani fognak a hétvége ritmusán, ugyanakkor az egyetlen egyórás szabadedzés továbbra is nyomást jelent, hogy tökéletlen információk birtokában hozzunk megfelelő döntéseket. Ugyanakkor várjuk ezt a kihívást” – fogalmazott a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: