DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Dobogóesélyt akart taktikájával a McLaren

Lando Norris finoman megkérdőjelezte csapata suzukai stratégiáját, de a csapatfőnök megvédte azt: szerinte legfeljebb Charles Leclerc-t előzhették volna meg.

Hiába haladt sokáig dobogós pozícióban Lando Norris a Formula-1-es Japán Nagydíjon, végül mindkét Ferrari elé került, így csak az ötödik helyen futott be. A brit versenyző ugyan elismerte, hogy előzetesen is arra számítottak, hogy a vörösöket nem tudják majd maguk mögött tartani, azt azért megjegyezte, hogy át fogják beszélni, hogy stratégia terén csinálhattak-e volna valamit másként.

A McLaren ugyanis viszonylag hamar hívta ki először és másodjára is kereket cserélni Norrist, akit így az egy kiálláson lévő Charles Leclerc és a hajrában frissebb gumikon érkező Carlos Sainz is megelőzött. Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke ugyanakkor védelmébe vette a taktikát: szerinte ugyanis a dobogóesélyt akarták maximalizálni.

f1-norris-mclaren-suzuka-pit



„Úgy gondolom, némileg lehetőségünk híján voltunk, mert amikor Landót kihívtuk az elején, tudtuk, hogy a Ferrari készen állt elénk vágni” – idézi szavait a Motorsport. Úgyhogy megelőző jelleggel akartunk taktikázni. Két szett kemény abroncsunk volt a futamra, így korán ki tudtunk állni, és a korai cserével meg akartuk nézni, hogy harcba szállhatunk-e a dobogóért. Sőt, azt is, hogy akár Perezt is legyőzhetjük-e.”

„Azt gondoltam, megéri ezt megpróbálni. Végső soron ez egy olyan versenyhez vezetett minket, amely némileg ugyan versenyidő tekintetében kevésbé volt preferált, de úgy gondolom, megérte rápróbálni. Szóval Lando részéről elégedettek vagyunk azzal, hogy megpróbáltunk a dobogón végezni.”

Norris főleg a második kerékcsere korai jellegét kifogásolta, Stella szerint azonban ezt több tényező is befolyásolta, ugyanis még a Mercedesekre is oda kellett figyelniük: „A második kiállás időzítését Leclerc kényszerítette ki. Emellett Carlos is közelített Landóra. Szóval Carlos megelőzte volna Landót, és amint ez megtörtént volna, Lando időt veszített volna, így Hamilton és Russell mögé kerülhetett volna.”

„Mivel amikor ilyen sok autó ellen versenyzel, rengeteg összefüggéssel kell számolni. Nem olyan ez, mint amikor egyetlen autó ellen versenyzel. Nem tudom, mennyire szórakoztató ez a rajongók számára, de számunkra rendkívül összetetté teszi a futamot, hogy valójában ki ellen is harcolunk” – fogalmazott a McLaren F1-es vezére.

f1-norris-mclaren-suzuka-ferrari

Azt ugyanakkor elismerte Stella, hogy esetleg Leclerc-t valahogy maguk mögé utasíthatták volna: „Nem gondolom, hogy ma sokkal többet tehettünk volna, hogy konkrétan a dobogón végezzünk. Talán ha Landóval leteszünk arról, hogy megpróbálunk pódiumra állni, akkor esetleg Leclerc előtt végezhettünk volna. Így visszatekintve ez az egyetlen lehetőség, ami esetleg megtörténhetett volna, de ez azt jelentette volna, hogy feladjuk a dobogóesélyt, amit nem akartunk megtenni.”

 

Elégedett az F1-es Japán Nagydíjjal a McLaren

Ami a McLaren másik pilótáját, Oscar Piastrit illeti: Stella elmondta, hogy nagyjából az erősorrendnek megfelelő pozícióban végzett az ausztrál – annyi kiegészítéssel, hogy Fernando Alonso az Aston Martinnal „különlegeset” nyújtott ismét, valamint az utolsó körben a hibája miatt még Russell is megelőzte őt.

Viszont így is bizakodva összegezte a McLaren-főnök a suzukai fordulót: „Elégedettek vagyunk. Mi szereztük ismét a csapatok között a harmadik legtöbb pontot, megerősítve ezzel a harmadik pozíciót a bajnokságban is. Ez pozitív eredmény.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: