Úgy indult a 2024-es Formula-1-es szezon, mint ahogy az előző véget ért: Max Verstappen domináns kettős győzelemre vezette a Red Bullt a szombati Bahreini Nagydíjon. A holland különösen kiemelkedett a mezőnyből, de Sergio Perezt sem tudták igazán csatára kényszeríteni a legközelebbi üldözőnek bizonyuló Ferrarik.
Ennek ellenére Verstappen úgy véli, hogy a szombati verseny jobb színben tüntette fel őket, mint amilyenek valójában: „Jobb volt a mai futam, mint azt vártuk. Ami változott, az a szél és annak intenzitása. Jobban éreztem magam az autóban, és jobban is tudtam vigyázni a gumikra. Úgyhogy ez nagyon biztató volt: egyszerűen nagyon komfortosan éreztem magam az autóban, és ez szerintem meg is mutatkozott ma.”
„Összességében szerintem a többi csapat közelebb került, csak szerintem ma minden nagyon-nagyon jól működött. Természetesen nem számítok arra, hogy ez fog történni minden egyes nagydíjon a közeljövőben. De persze elfogadjuk, kielemezzük és igyekszünk még tovább fejlődni.”
Verstappen osztotta a dobogó alsó fokára felálló ferraris Carlos Sainz véleményét, miszerint a bahreini aszfaltcsík gumigyilkos karaktere is segíthetett a Red Bullnak, s a kisebb kopást produkáló helyszíneken közelebb lehetnek az ellenfelek, így akár már Dzsiddában is. A címvédő holland azt is megjegyezte, hogy az időmérőkön azért nem kiemelkedő az RB20-as, hiába zsebelte be a pole-t is ő a hétvégén:
„Úgy gondolom, valamilyen okból nem annyira jó az egykörös teljesítményünk ezzel az autóval. De szerencsére a versenyen nagyon jó a legtöbb pályán. Nyilván természetes, hogy kicsit jobban a futamra fókuszálunk, de úgy fest, más csapatok kicsit többet ki tudnak hozni egy körön az autójukból, mint mi. Úgyhogy erre fogunk figyelni a következő versenyeken.”
Horner szerint a lágy gumi torzított az előnyükön
Verstappennel gyakorlatilag teljesen megegyező véleményt fogalmazott meg a Red Bull F1-es tanácsadója, Helmut Marko is: „Egyetértek. A teszt után azt gondoltuk, rendkívül erős csomaggal rendelkezünk, de aztán problémáink adódtak a versenyhétvége csütörtökjén és péntekjén. Szombaton csökkent a szélerősség, és ez sokat segített nekünk.”
Marko hozzátette: főleg a versenyen jönnek ki az erősségeik, Verstappen pedig saját ligában versenyzett szombaton. De vajon megnyerhetik-e akár mind a 24 futamot 2024-ben? „Az klassz lenne. De láthattuk, hogy még tavaly sem jártunk sikerrel. Messze vagyunk ettől, és a célunk továbbra is annyi, hogy megnyerjük mindkét bajnokságot. Lépésről lépésre fogunk haladni.”
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner eközben még egy tényezőre rámutatott, ami segített nekik a futamon: jelesül arra, hogy eggyel több friss lágy abroncsuk maradt a futamra, amelyet fel is raktak Verstappen és Perez autójára a fináléban.
„Nem lehet sokat kiolvasni egyetlen versenyből a pálya karakterisztikája, a hőmérsékletek és amiatt, hogy plusz egy lágy gumit mentettünk át a versenyre. Meglepődtünk, hogy mások nem tettek így. Ez valószínűleg torzította az utolsó etap végét. De így domináns produkciót mutattunk, és jó bezsebelni a maximális pontszámot.”
„Egyetlen versenyről van mintánk, és az az érzésem, hogy a mezőny össze fog záródni idén. Túl régóta vagyok már ebben a bizniszben, hogy egyetlen futamból messzemenő következtetéseket vonjak le. Fantasztikus a kezdés, kiélvezzük a pillanatot, de hosszú szezon áll előttünk, számos különböző pályával, kihívással és körülményekkel. És láthattuk a teszten, hogy szorosabb a dolog.”
„Ezen a hétvégén minden összejött, a megfelelő gumikat vittük a versenyre, mindkét autóval tökéletesen hajtottuk végre a futamot. De úgy gondolom, közeledni fog a mezőny egymáshoz” – idézi Hornert a Motorsport.com portál.
Wolff: Verstappen megnyerheti az összes futamot
A riválisok azért nem feltétlenül értettek egyet a Red Bull-osok visszafogottságával. A Mercedest irányító Toto Wolff például úgy fogalmazott, hogy Verstappen nem is külön ligában, hanem külön galaxisban versenyzett, s amikor arról kérdezték, hogy a holland besöpörheti-e az összes győzelmet idén, így felelt: „Sajnos igen. Egyszerűen el kell ismerni, hogy elképesztően erős szinten teljesít.”