DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Siker a Ferrarinál: kiszámítható az autó

A két pilóta és Frederic Vasseur is bizakodva könyvelte el a bahreini F1-teszt tanulságait – igaz, még nem tudják, mindez versenyképesség terén mit jelent majd.

A Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak köridők tekintetében a bahreini előszezoni Formula-1-es teszten, hiszen Carlos Sainz csütörtöki eredményét senki nem tudta megjavítani pénteken sem, amikor pedig Charles Leclerc végzett az élen, az összesített listán pedig a második helyen. Ráadásul a megtett kilométerek számában is csak a Haas teljesített jobban, mint a maranellóiak.

f1-leclerc-teszt-bahrein-ferrari



Ám ami ezeknél is fontosabb, hogy az SF-24-es a pilóták szerint megszabadult elődje kellemetlen kiszámíthatatlanságától: „Az autó úgy reagál, ahogy azt akartuk, de még mindig nehéz felmérni a versenyképességét” – fogalmazott Leclerc a Ferrari tesztzáró közleményében. „Az érzet jobb, mint az alapnál, amellyel a tavalyi évet kezdtük. Most teljes mértékben a versenyre koncentrálunk és alig várjuk, hogy jövő héten újra a pályán legyünk.”

„Összességében jó napot zártuk a délelőtti etapot megszakító piros zászló ellenére, élveztem minden egyes megtett kört az autóban” – mondta el Sainz. „Sok különböző konfigurációt kipróbáltunk, hogy a lehető legtöbb adatot begyűjtsük. Úgy tűnik, jó helyzetben van az autó, és büszke vagyok a csapat munkájára, hogy egy ilyen erős tesztprogramot teljesíthettünk.”

 

Az első számú cél teljesítve

A Ferrari csapatfőnöki székében a második szezonjára készülő Frederic Vasseur így foglalta össze az elmúlt három nap tanulságait: „Elégedettek lehetünk azzal, amit elértünk a teszten, mind a megtett kilométerek számát, mind a begyűjtött adatokat illetően. Ráadásként pedig Charles és Carlos is elégedett volt a dolgok alakulásával. Három termékeny napot teljesítettünk technikai hibák nélkül, amit a leginkább akarunk ilyenkor, különösen úgy, hogy ez volt az egyetlen teszt a szezonrajt előtt.”

f1-sainz-teszt-bahrein-ferrari

„Az elsődleges célunk az volt, hogy lássuk, kiszámíthatóan teljesít-e az SF-24-es, nem túl érzékeny-e a külső körülmények változására és könnyű-e vezetni. Az alapján, amit Charles és Carlos elmondott, valamint látva a hosszú etapon nyújtott konzisztens teljesítményünket, úgy fest, sikeresek voltunk ezen a téren. Rendkívül fontos, hogy így viselkedjen az autó, mert ez azt jelenti, hogy a pilóták gyorsan kiismerhetik a karakterisztikáját és kihozhatják belőle a legtöbbet.”

„De ez még csak egy teszt volt, és most pontosan egy hetet kell várnunk, hogy újra a pályán legyünk az idény első időmérő edzésén. Ugyanakkor úgy érzem, kimondhatom, hogy a saját teljesítményünk tekintetében jól kezdtünk. Arra számítunk, hogy számos toppcsapat hasonló szinten lesz, és alig várom, hogy lássuk, pontosan hogyan áll a csomagunk a riválisokhoz képest.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: