DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Ekkor mutatják be 2024-es autóikat az F1-es csapatok

Immáron az összes 2024-es F1-es versenygép bemutatójának időpontja ismert. A tavalyi sereghajtó elsőként, a vb-címvédő utolsóként rántja le a leplet az idei autójáról.

Pénteken délután a Haas is megerősítette, hogy mikor mutatja be 2024-es autóját, így teljessé vált az autóbemutatók időpontjának listája. Az amerikai istálló ugyan utolsóként jelentette be, mikor mutatja be autóját, de mégis ők leplezik le elsőként 2024-es kihívójukat, a VF-24-et. Ugyan a McLaren már megmutatta festését, de az első hivatalos bemutató a Haasé lesz, ahol - minden bizonnyal - továbbra sem fogjuk látni az első valódi 2024-es autót.

A Haas február 2-án nyitja a bemutatók sorát, utána viszont három napot kell várnunk, hogy újabb bemutatónak lehessünk szemtanúi, azonban 5-én egyből két csapat is felfedi autóját, ők a Williams és a megújult identitású Stake F1 Team.



A legnagyobb felhajtás - a Stake mellett - minden bizonnyal a Visa által támogatott Racing Bulls, vagyis az eddigi AlphaTauri körül várható, akik szintén megújult külsővel vághatnak neki a 2024-es versenyszezonnak. A topcsapatok közül elsőként a Ferrari leplezi le egyelőre ismeretlen nevű autóját, méghozzá február 13-án, majd Valentin-napon a Mercedes és a McLaren is csatlakozik hozzájuk, míg a sort a Red Bull bemutatója zárja február 15-én.

A 2024-es F1-es autóbemutatók időpontjai:

Február 2.: Haas

Február 5.: Stake F1 Team, Williams

Február 7.: Alpine

Február 8.: Visa Cash App RB

Február 12.: Aston Martin

Február 13.: Ferrari

Február 14.: Mercedes, McLaren

Február 15.: Red Bull

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: