DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Hamilton nyomást helyezne az előtte lévőkre

A hétszeres F1-es világbajnok szerint a kis különbség mutatja, mennyit lépett előre a Mercedes. Russell zűrös edzésről, Wolff kettős érzelmekről beszélt.

Akárcsak a Formula-1-es USA Nagydíj vasárnapi rajtsorrendjéről döntő pénteki időmérőn, a sprintszétlövésen is a harmadik helyet kaparintotta meg Lewis Hamilton. Ezúttal azonban még közelebb volt az elsőhöz, hiszen csupán 69 ezredmásodperccel maradt el a pole-pozíciót bezsebelő Max Verstappen idejétől.

Hamilton már pénteken is méltatta a Mercedes austini fejlesztési csomagját, amelyet az első igazi előrelépésnek titulált a 2022-es szabályváltozások óta, a sprintkvalifikációt követően pedig ismét arról beszélt, hogy az eredmény a javulás ékes bizonyítéka:

f1-hamilton-mercedes-austin-1



„Úgy vélem, kicsit szorosabb volt, mint tegnap. Kemény edzés volt, főleg a közepes keverékű gumikon. Az, hogy ennyire közel vagyunk Austinban, jól mutatja, milyen szépen fejlődünk csapatként, és ezt tényleg pozitívumként tekinthetjük. Jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy némi nyomást helyezzünk az éllovasokra. Minden biztató, úgyhogy majd meglátjuk, de remélem, hogy ott tudunk maradni” – fogalmazott a sprint esélyei kapcsán a Sky Sports F1 kameráinak.

A Mercedest irányító és két futam kihagyás után újra a helyszínen tartózkodó Toto Wolff ugyancsak javulásról beszélt, de azért maradt benne némi hiányérzet:

„Kettős érzelmek vannak bennem, mert korábban óriási volt a hátrányunk a riválisainkhoz képest az ilyen pályákon: tavaly sehol sem voltunk, azt hiszem, hat tized volt a lemaradásunk Austinban, most pedig ott vagyunk a mixben. Úgyhogy ez egy szép lépés előre, de amikor ennyire közel vagy a pole-hoz, versenyzőként mindig van benned némi csalódottság.”

„Kíváncsian várjuk a sprintet. Ha kicsivel jobb teljesítményt tudunk nyújtani, akkor erős dobogós helyért leszünk versenyben” – tette hozzá Wolff.

f1-russell-mercedes-austin

Mi történt Russell-lel?

Miközben Hamilton harmadik lett, a csapattárs George Russell hat tizedmásodperccel lassabb köridőt futva mindössze a nyolcadik pozícióba kvalifikált a texasi sprintre. A fiatalabb britet több dolog is hátráltatta a sprintszétlövésen, kezdve egy furcsa rádiós jelenséggel, majd pedig az elfogyó friss lágy gumival:

„Zűrös edzés volt. Problémánk volt a rádióval: a mérnökök beszéltek a háttérben, én pedig hallottam őket a gyorsköröm közben, miközben a saját mérnököm is beszélt hozzám, úgyhogy ez zavaró volt. Aztán az SQ3-ban már csak használt gumim maradt, mert tegnap elhasználtam egy extra szettet. Összességében a köridő nem volt annyira rossz, de messze volt a tökéletestől az edzés.”

Russellre egyébként még egy vizsgálat is vár majd: az első szakaszban tartotta fel Charles Leclerc-t.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: