DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 28. kedd
F1

Hamilton: Ez az első érezhető fejlesztés az elmúlt két évben

Sok módosítással érkezett meg a Mercedes Austinba, a hétszeres világbajnok szerint pedig jó ideje ez az első érezhető fejlesztésük.

Lewis Hamilton is harcban volt a pole-pozícióért a pénteki időmérő edzésen Texasban, végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel a hétszeres világbajnoknak, miután a pole-t a ferraris Charles Leclerc szerezte meg, a második helyet pedig a mclarenes Lando Norris happolta el előle, mindössze kilenc ezrednek köszönhetően.

Az első érezhető fejlesztés

„Nem tudom, hogy ez mennyire lehet egy előzetes azt illetően, hogy mi várhat ránk jövőre. Ahogy kísérletezgetünk, egyre többet tudunk meg arról, milyen irányba kell elmennünk a fejlesztésekkel” – mondta Hamilton a Formula.hu jelenlétében.



A Mercedes hozott jó pár új alkatrészt az USA Nagydíjra, amelyek úgy fest, beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

„A padlólemez nem sokban változott. Mindig nagy a felhajtás a körül a csapat körül, amelyik fejlesztésekkel érkezik, de igazából az autó többi része szinte ugyanaz, mint eddig. Sok terület van még, ahol jobbak lehetünk. Ugyanakkor ez egy olyan fejlesztési csomag, ami előrelépést jelent. Tulajdonképpen az elmúlt két évben ez az első, ami az elmúlt két évben érezhető javulást hozott.”

Egy lépés nem elég

Egy körön már versenyképes a Mercedes a riválisokkal és olykor-olykor még a Red Bull-lal is, ahogyan az most is történt, de a versenytempó már más kérdés lesz.

„Pozitívumként értékelhetjük a fejlesztéseket, de két-három ilyen ugrásra még szükségünk lesz ahhoz, szuper versenyképesek lehessünk. Szerintem ezt meg tudják csinálni a srácok.”

„Mindenki kőkeményen odatette magát az utóbbi időben, hogy megérkezzenek ezek a fejlesztések, amikkel felvehettük a versenyt a McLarennel és a Ferrarival és még a Red Bull-lal is. Ami a versenyt illeti, senki sem tudott hosszabb etapot megtenni az egyetlen edzésen, így nehéz mit mondani az esélyeinkről.”

„Talán így, hogy nincs Red Bull az első háromban, egy jobb és szorosabb csatát láthatunk majd, hiszen ők mindig ott vannak az elején, aztán szem elől tévesztjük őket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: