DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Horner: Lawson egyszer F1-es versenyző lesz

Vagyis már most is az, de az még kérdés, kell-e várnia az állandó ülésre vagy már 2024-ben megkapja. Közben a Williams is figyeli a beugró új-zélandit.

Meggyőző teljesítménnyel ejtette meg beugróként F1-es debütálását a Daniel Ricciardót már negyedik versenyhétvége óta helyettesítő – és elképzelhető, hogy még Katarban is lehetőséget kapó – Liam Lawson, aki egy hete Szingapúrban az első pontjait is megszerezte a száguldó cirkuszban. Az AlphaTauri anyacsapatát irányító Red Bull főnöke, Christian Hornert is lenyűgözte az új-zélandi:

„Úgy gondolom, kiemelkedő munkát végez. Zandvoortban egyből esőben lett bedobva, de szerintem jól teljesített. Egy héttel később Monzában balszerencsés volt, hogy lecsúszott a pontról. Aztán először ment Szingapúrban, mégis gyűjtött pár pontot” – fogalmazott a Japán Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján a Formula.hu virtuális jelenlétében.

f1-lawson-alphatauri-japan-day1-2



„Kemény versenyző, ezt tudjuk róla. Nagyon ritka, hogy a pilóták megmutathatják a tehetségüket, de szerintem ő megragadta a lehetőséget az F1-ben. Remek munkát végez és nyilvánvalóan felrakta magát a térképre.”

Nagy kérdés azonban, hogy az eddigi remeklés ér-e majd 2024-es állandó ülést Lawson számára. Sajtóhírek szerint Yuki Tsunoda már megállapodhatott a hosszabbítsáról az AlphaTaurival, s ezt akár a mostani hazai hétvégéjén be is jelenthetik, a másik ülésre pedig egyelőre Ricciardo tűnik az esélyesebbnek.

„Megvan ez a luxusproblémánk, hogy három emberünk van két ülésre” – mondta minderről Horner. „Természetesen ez az AlphaTauri ügye, de három nagyszerű versenyzőről van szó, és ez azért kellemes fejfájás. Egyszer F1-es pilóta lesz belőle, és már F1-es versenyző is. Hogy várnia kell-e erre vagy sem… szerintem megmutatta, hogy a jövő tehetsége.”

 

Opció lehet a Williams?

Felmerülhet az opcióként, hogy akár kölcsönadja Lawsont egy másik istállónak a Red Bull: „A Red Bull családjához tartozik. Azt hiszem, már csak egy ülés elérhető, és csináltunk ilyet korábban, amikor például Carlost kölcsönadtuk az akkori Renault-nak. De úgy vélem, ha nem is lesz versenyzői ülése jövőre, akkor is rengeteg teendője lesz” – fogalmazott Horner az ezt firtató kérdésre.

f1-lawson-alphatauri-japan-day1

Kizárásos alapon egyébként csak a Williams jöhet szóba Lawson számára az AlphaTaurin kívül, hiszen csak ott nyitott az egyik ülés kérdése, amelyet jelenleg Logan Sargeant birtokolja, s amelyre a pletykák szerint Felipe Drugovich és Mick Schumacher is esélyes lehet. Mindenesetre a Williams-csapatfőnök James Vowles is elismerően beszélt az új-zélandiról:

„Lenyűgöző volt az utóbbi versenyeken. Ha visszatekintünk, Logan és ő csapattársak voltak a Formula-2-ben, szóval közvetlen összehasonlítási alapunk van onnan. Most viszont más autóban ülnek, más helyzetben vannak. Tudni kellene, valójában hogyan áll egymáshoz képest a Williams és az AlphaTauri.”

„Ugyanakkor erős teljesítmény volt, hogy Szingapúrban higgadt maradt. Amit érdekes lesz látni, hogy miképp dönt a Red Bull úgy, hogy csak két ülése van.”

„A legfőbb, amit nézünk a teljesítményükben, az a tv-képernyőkön is látható: a köridő. De a kérdés az, hogyan birkóznak meg a folyamatosan növekvő nyomással, ami azzal jár, hogy figyelik őket Formula-1-es pilótaként. Ezt mindennél jobban érdemes figyelni, hogy mennyit fejlődnek a szezon eleje óta vagy azóta, hogy kezdtek” – ismertette a főbb kritériumokat is Vowles.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: