DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Megmentettük a hétvégénket” – ellentétes értékelések az Alpine pilótáitól

Esteban Ocon a nyolcadik, míg Pierre Gasly a tizenegyedik helyen zárta a Belga Nagydíjat: a két franciától ellentétes hangvételű nyilatkozatokat hallhattunk a futamot követően.

Hullámzó hétvégét zárt az Alpine csapata Spában: pénteken a csapatfőnök, Otmar Szafnauer távozását jelentették be, míg szombaton Gasly szerzett dobogós helyezést a sprintfutamon. Vasárnap pedig a francia alakulat két pilótája teljesen másként élte meg a versenyt: míg Ocon pozitívan nyilatkozott, addig csapattársa csalódottan beszélt róla.

„Nem is lehetett volna jobb befejezése a hétvégének, szinte átrepültünk a mezőnyön” – fogalmazott Ocon a leintést követően. „Kicsit a tavalyi futamra emlékeztetett: a hátulról indulás és a sok csata… Nagyon élveztem! Megtervezni, hogy mikor, hova pozicionálom az autót és a többiek gyengepontjai alapján kitalálni a kanyarokat, az előzéseket, mind Alex, Lance, Yuki és Pierre ellen. Nagyon jókat küzdöttem velük. Ez a nap megmentette a hétvégénket, mivel a péntek és a szombat nem az elképzeléseink szerint alakult. Így viszont jó kedvvel mehetünk a szünetre.”

A módosított Alpine Ocon szerint meghozta a várt fejlődést, ám kevésbé nedves körülmények között derül ki igazán, mire lesz képes: „Az eredményünk szerintem mindenkit bátorítani fog a gyárban, hiszen látható, hogy ha fejlesztést hozunk, az működik is. Az kérdés marad, hogy mi lett volna, ha száraz körülmények között versenyzünk, de ez a hétvége mindenképp egy előrelépés a csapatnak.”

Gasly az esőt várta



A tizenkettedik helyről rajtoló Gasly szerint az ő futamát is a Piastri-Sainz incidens nehezítette meg – a lelassuló McLaren mögött számos pozíciót elbukott. A francia így értékelte a rajtot követő köröket: „Eseménydús futam volt. Jól rajtoltam, előzni is tudtam az első kanyarban, viszont utána a belső ívre kerültem, ahol Oscar [Piastri] az összeérés miatt lelassult. Beszorultam mögé, vissza kellett váltanom, utána pedig annyit láttam, hogy folyamatosan mennek el mellettem az autók. Amint volt helyem, megelőztem, de addigra már a tizenhetedik helyen voltam.”

„Ezután az esőből próbáltunk profitálni, ezért maradtam a lágyakon olyan sokáig, egy örökkévalóságnak tűnt… Sajnos nem volt akkora felhőszakadás, mint amire számítottunk, így maradt az egykiállásos taktika” – árulta el Gasly, miért tartott több, mint a versenytáv feléig a lágygumis etap. „De ez sem fizetődött ki, mivel lassú volt a kerékcsere. Alex [Albon] mögé jöttem vissza, ami nagyon nehéz volt, mivel egy rakéta volt az autójuk az egyenesekben. Megpróbáltam mindent, hogy megelőzzem, de pont nélkül zártuk a futamot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: