DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 29. szerda
F1

Perez: Tudom, hogy fontos eredményt hoznom

Megismételné a bakui sprinthétvégén nyújtott produkcióját a mexikói, de tudja, hogy nehéz dolga lesz az F1-es Osztrák Nagydíjon. Verstappen hektikus hétvégét vár.

A Red Bull hazai hétvégéje következik a Formula-1-ben az Osztrák Nagydíjjal, a két pilóta közül pedig egyértelműen Sergio Perezen van nagyobb teher, hiszen Monaco óta látványosan elveszítette a fonalat, így nem elég, hogy leszakadt a győzelmeket futószalagon szállító Max Verstappenről, még az összetettbeli második helye is veszélybe került Fernando Alonso által – nem beszélve arról, hogy már felmerült, hogy 2024 utánra az utódját kereshetik.

Maga a mexikói is tudja, hogy produkálnia kell egy erős hétvégét Spielbergben – erről a Red Bull hétvégi előzetesében beszélt: „A pályára fogok koncentrálni, mert tudom, mennyire fontos számomra, hogy egy konzisztens hétvégét produkáljak és tényleg hozzak egy olyan eredményt, amiről tudom, hogy képes vagyok rá.”

f1-perez-redbull-2023



„Úgy fest, trükkös lehet az időjárás, ráadásul sprinthétvégéről van szó, így minimális és kritikus lesz az az idő, amit az autó beállítására fordíthatunk, maximálisan ki kell használnunk a felkészülésre adott időt. Jól szórakoztam a legutóbbi sprinthétvégén Bakuban, sikeres időszak volt, de egy nagyon más pályán. Újra el akarom érni ugyanazt, de tudom, hogy ahhoz szintet kell lépnem.”

 

Verstappen hektikus F1-es hétvégét vár

Mindeközben a garázs másik oldalán Verstappen sorozatban ötödik győzelmére készülhet – egy ilyen szériát tavaly már produkált –, egyúttal ez lehetne a negyedik alkalom, hogy a Red Bull Ringen győzhet 2018, 2019 és a 2021-es dupla után: „Ez a szezon második sprinthétvégéje, amelyek mindig hektikusabbak és összetettebbek, mint egy normál verseny, emellett az időjárás is megjósolhatatlannak tűnik, úgyhogy ezek nyilvánvalóan megkavarják majd a dolgokat” – fogalmazott a címvédő holland.

„Természetesen Ausztria a hazai versenyünk, már várom, hogy újra láthassam a támogatást a pályán, remélhetőleg mindenki számára jó show-val szolgálhatunk majd. Mindig élvezzük, amikor visszatérhetünk Ausztriába és izgatott vagyok, hogy megpróbáljak egy újabb trófeát hozzátenni a csapat gyűjteményéhez. Már volt néhány jó eredményünk ott, szóval meglátjuk, mire leszünk képesek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: