DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Lewis nem hagyott pihenni” – Alonso a világbajnokok csatájáról

Az Aston F1-es klasszisa szerint szerették volna megszorítani a Red Bullt, de a rajt után nem volt erre reális esélye, főleg a technikai hiba miatt.

Remek teljesítménnyel zárta a Kanadai Nagydíjat Fernando Alonso: az első sorból rajtolva azonnal pozíciót veszített Lewis Hamiltonnal szemben, de később a pályán visszaelőzte a Mercedest, és meg is őrizte a helyét, így a barcelonai kisiklás után újabb második helyet szerzett az Aston Martinnak. A mérnöke a kockás zászló után azt mondta a fülére, hogy volt egy kis technikai gondjuk, anélkül a győzelem sem volt lehetetlen.

„Tudom. Tudom... örülök. Szuper bokszmunka volt, beleadtunk mindent, megint” – mondta a rádióba Alonso, aki az autóból kiszállva is elégedetten értékelt.

f1-alonso-hamilton-canada



„Nagyjából a tervek szerint alakult a futam, csak sajnos a rajtnál megelőzött Lewis, és onnantól vele kellett csatáznom végig. Kicsit nagyobb nyomást szerettünk volna helyezni a Red Bullra. Lewis végig nagyon keményen nyomta, a 70 kör alatt egyszer sem dőlhettem hátra. nem hagyott nyugodni. Az elején én voltam gyorsabb, a végén ő, de 70 időmérős kört teljesítettem. Szenzációs csata volt” – mondta Alonso. 

 

Technikai hibával küzdött

A csapat visszafogta Alonso tempóját a futam során, nem nyomhatta teljes mértékben, de a spanyol erről nem tudott mit mondani.

„Nem tudom, hogy mi volt a baj, nem mondták meg, talán hogy ne aggódjak túlságosan. Az autót jónak éreztem, de követtem az utasításokat. Ez remélhetőleg az jelenti, hogy van még egy kis tempónk, szóval legközelebb nagyobb nyomást helyezhetünk Maxra” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: