DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen a Ferrarik előtt, Sainz autót tört

Magára talált a címvédő az F1-es Monacói Nagydíj második edzésén, de nyomában a Leclerc, Sainz, Alonso trió. Ezúttal a Ferrari spanyolja miatt kerültek elő a piros zászlók.

Két és fél órával az első szabadedzés vége után folytatódott a Formula-1-es Monacói Nagydíj programja a második tréninggel. Persze már akinek: Alexander Albon Williamsét még szerelni kellett, de Lando Norris egyedi festésű McLarenjén is lázas munka folyt az egyórás gyakorlás első fázisában – igaz, a brit bő tíz perc elteltével már kigurulhatott a pályára.

f1-verstappen-redbull-fp2



Az első szakaszban főként a kora délután még küszködő Max Verstappen diktálta a tempót, bár érdekesség volt, hogy a Ferrarik úgy voltak lőtávon belül a Red Bullhoz képest, hogy ők a kemény abroncson kezdték el a munkát, míg a mezőny többsége a közepes keveréken. Gyorsnak tűnt Fernando Alonso is az Aston Martinnal, de ott ólálkodott az elejében a két átalakított Mercedes is.

Szokás szerint az edzés közepén kerültek elő a lágy gumik és érkeztek az időmérős szimulációk. Előbb Alonso tört az élre, majd az FP1-en is leggyorsabb Sainz vette át a honfitárstól a vezetést. A két spanyolt bő egy tizedmásodperc választotta el, aztán viszont érkezett Verstappen, aki mindkettejüket átugrotta. Mögé Charles Leclerc zárkózott fel másodiknak 65 ezredmásodperces lemaradással, de Sainz is csak egy, Alonso pedig két tizedre volt csak a címvédőtől.

f1-sainz-crash-ferrari-fp2

17 perccel a vége előtt aztán előkerültek a piros zászlók: Sainz ért hozzá a belső íven a korláthoz az Uszoda kijáratánál, majd a már törött kormányösszekötő okán a szemközti falnak ütközött a Ferrarival. Szerencsére a marsallok gyorsan el tudták takarítani az autót, így maradt tizenkét perce a mezőnynek.

Mivel ekkor már a hosszabb etapokon és a versenyszimuláción volt a hangsúly, a sorrend nem változott: Verstappen húzta be a második edzést a Ferrarik és Alonso előtt. Norris némi meglepetésre ötödik helyet hozott a McLarennel, ezzel Lewis Hamilton Mercedesét és a másik Red Bullban ülő Sergio Perezt is megelőzte. A top 10-ben az Alfa Romeót erősítő Valtteri Bottas és az Alpine duója fért még be, míg Lance Stroll a 11., George Russell pedig a 12. legjobb időt futotta. A hajrában egyébként Albon is kigurulhatott a bokszból, sőt a végén még az utolsó pozícióból is elmozdult csapattársa, Logan Sargeant kárára (egyébként egyedül a Williamsek nem fértek 1,2 másodpercen belülre).

A 2. szabadedzés végeredménye:

1. Max Verstappen RED BULL RACING HONDA RBPT 1:12.462  
2. Charles Leclerc FERRARI 1:12.527 +0.065s
3. Carlos Sainz FERRARI 1:12.569 +0.107s
4. Fernando Alonso ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:12.682 +0.220s
5. Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:12.906 +0.444s
6. Lewis Hamilton MERCEDES 1:12.960 +0.498s
7. Sergio Perez RED BULL RACING HONDA RBPT 1:12.991 +0.529s
8. Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:13.050 +0.588s
9. Pierre Gasly ALPINE RENAULT 1:13.089 +0.627s
10. Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:13.162 +0.700s
11. Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:13.185 +0.723s
12. George Russell MERCEDES 1:13.191 +0.729s
13. Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:13.354 +0.892s
14. Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:13.457 +0.995s
15. Nico Hulkenberg HAAS FERRARI 1:13.520 +1.058s
16. Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA RBPT 1:13.641 +1.179s
17. Nyck De Vries ALPHATAURI HONDA RBPT 1:13.663 +1.201s
18. Oscar Piastri MCLAREN MERCEDES 1:13.673 +1.211s
19. Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:14.217 +1.755s
20. Logan Sargeant WILLIAMS MERCEDES 1:14.238 +1.776s
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: