DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Ferrari korlátozza le a Haas fejlesztését?

Túl sok alkatrészt vesz Maranellóból az F1-es istálló, így nem lehet koncepciót váltani jelenleg: a Ferrari megoldásai nem teszik lehetővé.

Nem olyan egyszerű koncepciót váltani a Haas számára: Günther Steiner csapatfőnök beszélt arról, hogy az autó kialakítása, és a Ferraritól kapott rengeteg alkatrész, illetve a velük való szoros együttműködés is bekorlátozza az istálló mozgásterét a fejlesztések szempontjából. A Haas szinte mindent a Ferraritól vesz, amit csak lehet, benne a futóművel, az autó egész kialakításával, hűtőrendszerrel, motorral, sebességváltóval, kevés dologban térnek el, így nem igazán tudnak más irányba indulni.

„Próbálunk más koncepciókat találni, de egyszerűen nem ugorhatunk át csak úgy arra, amit a Red Bull csinál” – idézi Steiner szavait a Motorsport.

f1-haas-miami



„Megvan a karosszéria, a hűtési rendszer, maga a hűtő kialakítása, nem lehet csak úgy ugrálni, inkább ebben az irányban próbálunk minél messzebbre jutni. Nyilván mindenki tesztel valamit, de szerintünk az autónk a középmezőnyben így is elég erős, nincs pánikreakciónk” – mondta a csapatfőnök arról, hogy szeretnének-e hirtelen elszakadni a Ferrari felfogásától.

„Nem olyan egyszerű, hogy azt mondjuk: oké, mostantól a Red Bull koncepcióját csináljuk. A futóművet például nem tudjuk átalakítani, mert az az egész autó kialakítását érinti. Lemásolhatjuk a Red Bull külsejét, mert azt látjuk, de nem biztos, hogy gyorsabbak is leszünk tőle, mert rengeteg minden dolgozik össze. Vizsgáljuk, hogy merre induljunk 2024-re, de most ez van. Nehéz, mert az egész autó ebben a filozófiában indult, és a futóművet nem lehet kicserélni. Vagy ki lehet, csak rengeteg munkával jár. Mivel a Ferrari futóműve a miénk, így bizonyos dolgokat nem lehet megtenni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: