DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Lassan jött a piros zászló az időmérőn?

A Red Bull csapatfőnöke Leclerc és Verstappen Q3-as hibáit követően a megerősödő szélre, és a megszakító jelzés lassú megjelenésére hívta fel a figyelmet.

A Miami Nagydíj időmérőjének harmadik szakaszát két incidens határozta meg: elsőként Max Verstappen hibázott az első próbálkozások során, majd Charles Leclerc Ferrarija végezte a falban nem sokkal a vége előtt, így a pole-ért zajló csata rövidre is zárult.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a péntekről szombatra feltámadó szelet hozta szóba a hibák kapcsán: „Mindannyian küszködtek, a szél felerősödött, és hogy ez volt-e az, ami Maxot és Charles-t megzavarta, nem tudom” – tette fel a költői kérdést a brit a Sky Sports F1-nek adott értékelésében.



Az első köröket követően vezető, és a piros zászló miatt azzal rajtelsővé váló Sergio Perez kapcsán kiemelte Horner, hogy a mexikóit nem zavarták meg a körülmények: „Kezdett trükkössé válni, de ő jó kört ment, és megszerezte a megérdemelt pole-t. Remek első kör volt, és szerintem megvolt benne a lehetőség, hogy gyorsabb legyen.”

Későn jött a piros zászló?

A csapatfőnök szűkszavúan jelezte, hogy az időmérő megszakítása történhetett volna gyorsabban is, hiszen a baleset és a piros zászló között kb. 20 másodperc telt el: „Ha azonnal megállították volna, akkor talán körbe lehetett volna érni” – utalva ezzel arra, hogy az egyetlen mért kört sem futó Verstappennek esélye lehetett volna előrébb kerülni.

„Ez a probléma azzal, ha nem tudunk egy kört megtenni. Checo megcsinálta, és remek első kör volt, szóval örülök a pole-nak, csak csalódott vagyok, hogy nem mindkét autó van elöl, Maxnak sok dolga lesz” – mondta pilótáinak ellentétes helyzetéről a Red Bull-főnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: